A fürdő nem volt túl nagy. Szemben volt egy ablak, bal oldalt a kád, virágmintás függönnyel, jobb oldalt a csap, mellette a szennyes-tartó, felette egy tükör és polc. Kipakoltam a hajápolókat, tusfürdőket, a fogkefémet. Megmostam az arcom hideg vízzel. Jól esett. Fogat mostam, arra a napra már semmit sem terveztem, csak egy kis filmezést, talán.
A tükörbe néztem, a szemeim egész nyugodtam festettek, de a hajam katasztrofálisan nézett ki. Úgy látszik a párás levegő nem a legjobb a fürtjeim számára. Visszaindultam a szobámba.
Éppen a lépcső-lejáró mellett mentem el, amikor odalenn valaki kopogott az ajtón. Hallottam, ahogy Megan az ajtó felé indul. Gondoltam nem leszek bunkó, én is lemegyek, bemutatkozom bárki is az. A ajtó kinyílt.
Egy férfi állt odakint, világos vászonnadrágban és sötét pólóban. Sötétbarna haja és szeme volt. Olyan 30 év körülinek tippeltem volna, ja és persze vámpír volt. Miközben kielemeztem, hogy néz ki a látogatónk, már lenn is voltam.
Rideg tekintettel nézett rám, aztán Megan-re pillantott és megváltozott az arca. Boldogan nézett lakótársamra, vámpír létére élet sugárzott a szemeiből. Felhúztam az egyik szemöldököm, érdekes volt a szituáció. A férfi ellenségesen méregetett.
-Schuyler, ez itt Will, az én barátom-mondta Megan. Kínosan érezte magát. - Will, ő itt Schuyler, az új lakótársam- Will felém nyújtotta a kezét, én vártam egy kicsit a gesztus viszonzásával, érezze csak, hogy én nem látom itt szívesen.
-Helló Will- mondtam kimérten. Egy kicsit jobban megszorítottam a kezét, mint ahogy kellett volna, amit viszonzott is. de az arcom meg sem rezdült.
- Helló Schuyler- felelte. Semmi érzelem nem volt a hangjában.
-Mit szólnátok hozzá, ha leülnétek a nappaliban, én pedig hoznék valami frissítőt.- mondta Megan és ránk mosolygott. Meleg mosoly volt, de a helyzetet nem tudta feldobni.
Ügyes, mindenféleképpen beszélgetésre akar minket bírni. Elindultunk a nappaliba és leültünk, a lehető legtávolabb egymástól.
-Honnan költöztél ide?- tette fel Will az első, viszonylag semleges kérdést.
-New York-ból. És te mióta élsz itt?- szegeztem neki én is a kérést. Keresztbe tettem a lábaimat és érdeklődve fordultam felé. Olyan volt számomra az egész, mint egy játszma. Mint egy vadászat, amikor felmérem az ellenfelem.
-Itt éltem, amikor még, nos éltem. Azóta néha visszatértem, de nem akartam feltűnést kelteni. Most, hogy az emberek tudnak a létezésünkről, visszaköltöztem. Miért költöztél el New Yorkból, ide az isten háta mögé?- érdeklődött.
-Mindig sokat költöztem és most is úgy éreztem, szükségem van egy kis változásra- válaszoltam készségesen.
-Kis változásra? Ez azért nem annyira kicsi-mondta gúnyosan.-Hány éves vagy?
-21. És te mióta is vagy vámpír?- vágtam rá. A kérdések egyre gyorsabban záporoztak és nekem át kellett gondolnom a fedősztorim. Nem mintha nem tudtam volna megállapítani, hogy mennyi idős. Amúgy is mi ez? Kihallgatás?A végén még azt is megkérdezte volna, mekkora cipőt hordok...
- 1845-ben változtattak át. Mivel foglalkozol?
- Eddig egy ügyvédi irodának dolgoztam -ez volt az alibim.- Most munkát fogok keresni, még nem tudom, mivel szeretnék foglalkozni.
- Fel adtál egy biztos munkát, mert változást akartál?- értetlenkedett.
- Így van ez, ha az ember megteheti- néztem a szemébe kihívóan.
-Miért utálod a vámpírokat?- hirtelen jött a kérdés, nem számítottam rá.-Nem hiszem, hogy ezt egy vámpírral akarom megbeszélni-mondtam gúnyosan.
-Figyelj, őszinte leszek - rosszul kezdődött, - szeretem Megant és éppen ezért, megpróbáltalak lenyomozni. -kedves gesztus, ha úgy vesszük. Bár én nem bírnám, ha a fiúm lenyomozná az új ismerőseimet, - és nem találtam rólad semmit. Olyan mintha nem is léteznél, mindenhol csak foszlányokat találtam rólad. Egyenlőre csak egy nagyszájú, nagyképű, városi fruskának tűnsz, aki anyuci meg apuci elkényeztetett kislánya és soha nem volt gondja semmire. De ha egyszer, csak egy pillanatra is azt látom, hogy veszélyt jelentesz Megan-re, akkor nem kell már sokáig aggódnod amiatt, hogy mit vegyél fel holnap. Nem tudom, miért, de van benned valami, ami óvatosságra inti az összes érzékemet- fejezte be a mondandóját. Ekkor már mellettem ült és a fülembe suttogta, nem akarta, hogy Megan hallja. Eléggé váratlanul érintett ez a fenyegetés, de nem rémített meg, annál már jóval többet átéltem, hogy megijeszthessen egy nem is túl idős vámpír. Ott abban a pillanatban végezhettem volna vele.
-Akkor most mondok én valamit vérszopókám- vettem elő a fenyegetős hangomat- Megan az egyetlen ebben a házban, akire nem jelentek veszélyt -mondtam egy ördögi mosoly kíséretében. Imádtam, ahogy elkerekednek a szemei - És ha még egyszer megfenyegetsz, a saját életed lesz az, ami miatt aggódnod kell- fejeztem be én is a mondandóm. Felálltam és emelt fővel mentem ki a konyhába, hogy segítsek Megan-nek.
-Már viszem is!- mondta, amikor meglátott.
-Tudom, hogy csak azért húzod az időt, hogy beszélgessünk, de már megvolt, egész jól megismerkedtünk- mondtam mosolyogva.
- Ez tök jó- mondta egy hatalmas vigyor kíséretében.
-De ettől még nem kedveltem meg- feleltem komolyan.
Ekkor még egy kopogás hallattszódott. Láttam Megan arcán, ahogy meglepődik és mivel oldalt álltam, láttam ahogy a nappaliban Will összerezzen. Megan elindult, hogy kinyissa az ajtót, de Will rögtön ott termett mellette. Mi a fene folyik itt? És akkor megéreztem.
Egy vámpír állt az ajtó másik oldalán, méghozzá egy elég erős vámpír, ismerős volt a rezgése, de nem tudtam honnan, általában csak egyszer találkozom eggyel, és hát, az adott vámpír nem szokott élve távozni. Kinyílt az ajtó, és Eric állt a küszöbön.
- Üdv, tündérke -köszönt Megan-nek, majd biccentett Will felé. Will mélyen fejet hajtott. Szóval Will az új vendégünk alattvalója, érdekes és hasznos információ volt.
- Szia Eric- köszönt Megan, kelletlenül, úgy látszódott nem voltak kifejezetten jóban.
-És kit köszönthetek a Fekete szépség személyében? Azt hiszem mi már találkoztunk...- nézett rám Eric. Will szeme rám villant, azt hitte Eric-nek dolgozom, de szólni nem szólt, félt Erictől.
-Sajnos...- mormoltam. - És a nevem Schuyler. Mondhatnám, hogy örülök a találkozásnak, de nem szokásom hazudni- mondtam mosolyogva. Will arcán egy mosoly futott át.
- Olyan csípős a nyelved, akár Megan-nek. Hogyan is keveredtél ide?
- Mostantól lakótársak vagyunk- felelte Megan.- Minek köszönhetem a látogatásodat, Eric?
- Willt kerestem, de mivel nem volt otthon, gondoltam a szerelménél lehet- mondta gúnyosan. Egyenlőre olyan volt, mint bármelyik eddigi áldozatom.
- Akkor mehetünk is, Eric, ne zavarjuk tovább a lányokat az ismerkedésben.
-Rendben. Jó éjt, lányok. Még találkozunk!- mondta sejtelmesen, reméltem nem úgy gondolta, hogy még ma este.
Kimentek az ajtón, én pedig a lakótársam felé fordultam.
-Mégis hogy gondoltad, hogy mindenféle jött-ment, vámpírt beengedsz a házadba? Nem gondolod, hogy ez egy kicsit felelőtlen, főleg Eric-kel? A csávó van vagy ezer éves!- kérdeztem tőle kiabálva.
- Tudom, hogy hülyének nézek ki, de egyikőjük sem bántana- mentegetőzött.
- Mondta Piroska, és felfalta a farkas- feleltem keresztbe tett kézzel.
- Mégis honnan ismered őket ilyen jól, azt hittem nem szívesen érintkezel velük.- mondta dühösen.Óriási, egy napja sem vagyok itt és veszekszünk.
-Onnan, hogy én rájuk vadászom! Vámpírvadász vagyok- válaszoltam. Heves voltam és meggondolatlan. Megan döbbentem nézett rám. Fogalmam sem volt, hogyan mászhatnék ki a dologból.
-Tessék? Ugye csak képzeltem, amikor azt mondtad, hogy vámpírvadász vagy?- hüledezett.
-Ülj le és mindent elmondok, amit csak tudnod kell, rólam és magadról.
-Mindent tudok magamról.
-Persze...-mondtam gúnyosan. -Még sosem gondolkodtál azon, miért vagy gondolat olvasó?
-Honnan tudod?- kérdezte elhaló hangon.
-Ülj le! -ismételtem.- És minden kérdésedre választ kapsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése