-Honnan tudsz a... képességemről?- kérdezte Megan megsemmisülten. Látszódott, hogy meg van ijedve, félt, hogy én miket gondolok róla és csodálkozott, hogy az én gondolataimat miért nem hallja.- És a te gondolataidban miért nem tudok olvasni?
-Nem is tudom hol kezdjem... sokáig itt fogunk ülni, ha mindent hallani akarsz- feleltem.
-Kezd ott, hogy én miért... vagyok más- nyelt egy nagyot. Kicsit sajnáltam Megan-t, de még mindig dühös voltam. Leültem vele szemben az asztalhoz és kezeimet a fehér terítőre fektettem. Vettem egy mély lélegzetet, nem tudtam mi fog ebből kisülni. Kár, hogy nem látok a jövőbe, mint Clare barátnőm.
-Még ma elkezded?- kérdezte szemrehányóan. Kíváncsi volt és indulatos is. Én még mindig törtem a fejem, mert amit közölni akartam, nos az nem volt egyszerű és neki valószínűleg még furább lesz, mint nekem.
-Megan, te, vagyis én, vagyis mi- kezdtem bele, - mi tündék vagyunk- fejeztem be az első mondatot és nyeltem egy nagyot.
-Jó vicc, akkor most komolyodjunk meg!- méltatlankodott.
-Nem vicceltem ez teljesen komoly és örülnék, ha nem nevetnél ki- néztem rá jelentőségteljesen.
-És akkor van zöld fűszoknyád, meg szárnyad is és persze a füled is hegyes - ironizált. - Bocsi, hogy ezt mondom, de nem tudlak elképzelni.
-Nincs fűszoknyám, nem is tudom honnan vették az emberek ezt a hülyeséget- fogattam meg a szemem. - De a fülem...- kezdtem. Fogtam a hajam és copfba fogtam, hogy ő is láthassa, ami ott van, a hegyes füleimet. Hátrahőkölt, amikor meglátta.
-És ezt mindenki látja? - kérdezte, csak hogy időt nyerhessen.
-Nem. Csak azok látják, akiknek személyesen elmondjuk, mik vagyunk. És szárnyaim is vannak, de nem mutatom meg- mondtam és visszaengedtem a hajam.
-Kár- biggyesztette le az ajkait.
-De Megan, te is tündér vagy. Nem teljesen, mint én. A nagyapád teljesen tündér volt. Így te kábé negyedig vagy az- magyaráztam. - A tünde lét, amúgy sem olyan, mint a mesékben.
-Várj, melyik nagyapám?
-Apukád, apukája- válaszoltam készségesen.
-Szerintem összetévesztesz valakivel- próbált védekezni. Nagyon meg volt ijedve, szemeiben riadtság csillogott, de hitt nekem, azt hiszem.
-Ezért tudsz olvasni mások gondolataiban, ezért találnak a férfiak vonzónak, ezért vonzódnak hozzád annyira a természetfelettiek.
-A te gondolataidat miért nem hallom? Nem mintha zavarna, csak kíváncsi vagyok.
-A tündék olykor gondolatolvasók, nem valami gyakori ez a képesség. De a biztonság kedvéért megtanítanak minket, hogyan zárjuk le az elménket, így nem léphet bele illetéktelen behatoló.
-És miért vadászol vámpírokra?- szegezte nekem azt a kérdést, ami még mindig túlságosan is izgatta. Megtudta, hogy tünde és még mindig a vámpírok miatt izgult, hihetetlen.
-Hogy ezt megértsd el kell mesélnem, hogyan keletkeztek a vámpírok és a tündék- néztem rá kedvesen.
-Hozzak popcornt?
-Vicces, de... tudod mit ez egy jó ötlet- mosolyogtam.
-Nem is tudom hol kezdjem... sokáig itt fogunk ülni, ha mindent hallani akarsz- feleltem.
-Kezd ott, hogy én miért... vagyok más- nyelt egy nagyot. Kicsit sajnáltam Megan-t, de még mindig dühös voltam. Leültem vele szemben az asztalhoz és kezeimet a fehér terítőre fektettem. Vettem egy mély lélegzetet, nem tudtam mi fog ebből kisülni. Kár, hogy nem látok a jövőbe, mint Clare barátnőm.
-Még ma elkezded?- kérdezte szemrehányóan. Kíváncsi volt és indulatos is. Én még mindig törtem a fejem, mert amit közölni akartam, nos az nem volt egyszerű és neki valószínűleg még furább lesz, mint nekem.
-Megan, te, vagyis én, vagyis mi- kezdtem bele, - mi tündék vagyunk- fejeztem be az első mondatot és nyeltem egy nagyot.
-Jó vicc, akkor most komolyodjunk meg!- méltatlankodott.
-Nem vicceltem ez teljesen komoly és örülnék, ha nem nevetnél ki- néztem rá jelentőségteljesen.
-És akkor van zöld fűszoknyád, meg szárnyad is és persze a füled is hegyes - ironizált. - Bocsi, hogy ezt mondom, de nem tudlak elképzelni.
-Nincs fűszoknyám, nem is tudom honnan vették az emberek ezt a hülyeséget- fogattam meg a szemem. - De a fülem...- kezdtem. Fogtam a hajam és copfba fogtam, hogy ő is láthassa, ami ott van, a hegyes füleimet. Hátrahőkölt, amikor meglátta.
-És ezt mindenki látja? - kérdezte, csak hogy időt nyerhessen.
-Nem. Csak azok látják, akiknek személyesen elmondjuk, mik vagyunk. És szárnyaim is vannak, de nem mutatom meg- mondtam és visszaengedtem a hajam.
-Kár- biggyesztette le az ajkait.
-De Megan, te is tündér vagy. Nem teljesen, mint én. A nagyapád teljesen tündér volt. Így te kábé negyedig vagy az- magyaráztam. - A tünde lét, amúgy sem olyan, mint a mesékben.
-Várj, melyik nagyapám?
-Apukád, apukája- válaszoltam készségesen.
-Szerintem összetévesztesz valakivel- próbált védekezni. Nagyon meg volt ijedve, szemeiben riadtság csillogott, de hitt nekem, azt hiszem.
-Ezért tudsz olvasni mások gondolataiban, ezért találnak a férfiak vonzónak, ezért vonzódnak hozzád annyira a természetfelettiek.
-A te gondolataidat miért nem hallom? Nem mintha zavarna, csak kíváncsi vagyok.
-A tündék olykor gondolatolvasók, nem valami gyakori ez a képesség. De a biztonság kedvéért megtanítanak minket, hogyan zárjuk le az elménket, így nem léphet bele illetéktelen behatoló.
-És miért vadászol vámpírokra?- szegezte nekem azt a kérdést, ami még mindig túlságosan is izgatta. Megtudta, hogy tünde és még mindig a vámpírok miatt izgult, hihetetlen.
-Hogy ezt megértsd el kell mesélnem, hogyan keletkeztek a vámpírok és a tündék- néztem rá kedvesen.
-Hozzak popcornt?
-Vicces, de... tudod mit ez egy jó ötlet- mosolyogtam.
10 perc múlva két nagy pohár kólával és popcornnal ültünk az asztalhoz. Felsóhajtottam, meilőtt belekezdtem.
-Régen több ezer angyal élt fenn a mennyben. Feladatuk az volt, hogy fentről figyeljék az embereket, de pár száz angyalnak ez nem volt elég. Testi kapcsolatot akartak az emberekkel és több hatalmat. Ez nem volt lehetséges, az angyaloknak makulátlannak kellett maradniuk. De nem nyugodtak, leszálltak a földre és elég csúnya dolgokat műveltek. Arra ítélték őket, hogy ezután a földön kell élniük a halandók között és az ő vérüket kell inniuk, hogy szomjukat oltsák. Ez akkor még büntetésnek számított, ugyanis még bennük volt a jóság, mára a vámpírokból ez jórészt kiveszett- Megan elképedve nézett és érdekelte a történet. Elhitte, amit mondok és ezért hálás voltam. -Sokan veszítették el családjukat, szeretteiket, párjukat, így 2000 angyal engedélyt kért arra, hogy ők is a földön élhessenek. Vigyázni akartak elkárhozott társaikra és az emberekre, a természetre. Ők lettek a tündék. De, mivel mi pusztán jóságból döntöttünk így és mi is természetfelettiek voltunk, a mi vérünk sokkal csábítóbb volt a vámpírok számára. Teljes ellentét lett a két faj, a vámpírok vadászni kezdtek ránk, a vérünk olyan erőt adott nekik, amellyel a napra tudtak lépni, de ennek borzalmas ára volt. Ezért vadászunk rájuk, hogy megvédjük magunkat és az embereket.
-Ti is halhatatlanok vagytok nem?
-Nem, nem úgy, mint a vámpírok. Ezt elég nehéz elmagyarázni. Tovább élünk, mint az emberek, olyan 100-300 évig.
-De akkor, hogyan maradtok fenn? Csak 2000 voltatok, és az már nagyon régen volt.
- Ha nem szólnál bele állandóan, akkor már rég tudnád...- válaszoltam ingerülten. Megan elpirult. -Szóval, az életünket 3 ciklusra lehet bontani. A hajnal, addig tart, amíg az erőnket meg nem tanuljuk uralni. A közép, ez a leghosszabb időszak. És az alkony, amikor idősek vagyunk. Az ebben a ciklusban tartók irányítják Mentrist, a tündék országát. Miután meghal egy tünde, egyfajta reinkarnáció lép fel. A következő tündegyermekben éled újra, és 16 éves korára minden előző életének emlékeit birtokolja. Minden tündének meg van a párja, a klentri-je. Minden ciklusában vele kell lennie, mert csak vele lehet igazán boldog és minden egyes ciklusban ugyanúgy kell meghalnia és ugyanazt a munkát kell végeznie. Én minden egyes ciklusomban vadász voltam.
-És mi újság a pároddal?- terelni akarta a témát, valami vidámabb felé, nem is tudja mennyire tévedett.
-A "mi" történetünk eléggé tragikus. Minden egyes életemben halálosan beleszeretek, majd ő megbánt és amikor visszatér hozzám, valamiért mindig megöl- feleltem és ökölbe szorítottam a kezeimet.
-Upsz, nem akartam a magánéletedbe gázolni- sajnálkozott.
-Semmiség- mosolyogtam, de hamis mosoly volt az csupán.
-Akkor állandóan 2000-en vagytok. És Mentrisben éltek?
-Nem mindenki. Sokan élünk az emberek között.
-De ha minden tündének meg van a párja, akkor a nagyapám hogy jöhetett össze a nagymamámmal?
-Nem mindig alakul ki úgy, hogy mindkét fél életre van hívva.
-Te tudsz varázsolni?- nevetett.
-Igen tudok.
-Például tudod irányítani a vizet?
-Igen. A tündék mindegyike tudja irányítani az egyik elemet. Én mind a négyet tudom. Ez attól függ, hogy melyik évszakban születünk. Minden egyes évszakban, ugyanannyi energia oszlik el a született gyermekek között. Tavasszal születik a legtöbb, tehát ők csak egy elemet tudnak irányítani. Ezután a nyár, majd az ősz és végül a téltündérek.
-Akkor te téltündér vagy.
-Pontosan.De azt ugye tudod, hogy ezt nem mondhatod el senkinek, főleg nem vámpíroknak.
-Azt hiszem ezt teljesen megértem.
-Will-nek sem.
-Lehet, hogy szőke a hajam, de eléggé értelmes vagyok ahhoz, hogy ezt felfogjam.
-Rendben.
-Azonkívül, hogy vámpírokat gyilkolsz, mit szoktál csinálni? És gondolom, akkor nem egy ügyvédi irodában dolgoztál.
-Hát nem, nagyon nem. Amúgy szoktam zenélgetni, rajzolgatni, meg ilyenek.
-Ha szabad megkérdeznem, akkor, miből van pénzed?
-Ezek mind lehetnének tisztességes foglalkozások, ha komolyan venném őket, de a vámpírok fején szokott lenni vérdíj és dolgozni is szoktam, ha éppen olyan szerepben kell lennem.
-Miért jöttél ide?
-Mert azt a feladatot kaptam, hogy megvédjelek. Tudod, a nagyapád nagy hatalmú és nagyon kedves tünde volt. Sokan tisztelték, ezért még jobban meg akarnak téged védeni.
-Csakhogy én nem szorulok védelemre.
-Mert Will megvéd?-kérdeztem gúnyosan. Meg is bántam, de rajta is láttam, hogy így gondolja- Figyelj, ha nem veszem számításba az előítéleteimet, akkor is azt kell mondanom, hogy ő sem tud megvédeni mindenkitől. Például Erictől. Will Eric alatt áll, azt kell tennie, amit mond.
-Eric a sheriff, tudom jól. De Will mindent megtesz, hogy független legyen tőle.
-Erre csak annyit tudok mondani, hogy remélem is!- ránéztem az órára, már hajnali 1 óra volt, ahhoz képest, hogy mit terveztem, mozgékony és fárasztó este volt.
-Azt hiszem én felmegyek, holnap korán kezdek a bárban.
-Jóéjt!Megan várj! Ha esetleg majd a jövőben, elmegyek "dolgozni" és pár napig nem jövök, soha ne hívd a rendőrséget és ne szólj senkinek. Lehet, hogy ez furcsa, de gondolom érted miért.
-Persze. És Schuyler, holnap még áll az ebéd- mosolygott, majd elindult a szobája felé.
Én is felvánszorogtam a lépcsőn. Vettem egy szuper-gyors zuhanyt és hullafáradtan zuhantam a párnáim közé. Kinéztem az ablakomon, telihold volt, farkasvonyítás hallatszott. Úgy látszik, van aki őrizze az álmunkat. Ez az "elmondom Megan-nek az igazat"- dolog egészen jól alakult, legalábbis eddig még nem penderített ki a házból. Nyugodt voltam, nem is értettem miért, de jól esett. Holnap megismerem Megan munkatársait és körbe nézek a városban. Nyugis napnak ígérkezett és megint hatalmasat tévedtem.
-Régen több ezer angyal élt fenn a mennyben. Feladatuk az volt, hogy fentről figyeljék az embereket, de pár száz angyalnak ez nem volt elég. Testi kapcsolatot akartak az emberekkel és több hatalmat. Ez nem volt lehetséges, az angyaloknak makulátlannak kellett maradniuk. De nem nyugodtak, leszálltak a földre és elég csúnya dolgokat műveltek. Arra ítélték őket, hogy ezután a földön kell élniük a halandók között és az ő vérüket kell inniuk, hogy szomjukat oltsák. Ez akkor még büntetésnek számított, ugyanis még bennük volt a jóság, mára a vámpírokból ez jórészt kiveszett- Megan elképedve nézett és érdekelte a történet. Elhitte, amit mondok és ezért hálás voltam. -Sokan veszítették el családjukat, szeretteiket, párjukat, így 2000 angyal engedélyt kért arra, hogy ők is a földön élhessenek. Vigyázni akartak elkárhozott társaikra és az emberekre, a természetre. Ők lettek a tündék. De, mivel mi pusztán jóságból döntöttünk így és mi is természetfelettiek voltunk, a mi vérünk sokkal csábítóbb volt a vámpírok számára. Teljes ellentét lett a két faj, a vámpírok vadászni kezdtek ránk, a vérünk olyan erőt adott nekik, amellyel a napra tudtak lépni, de ennek borzalmas ára volt. Ezért vadászunk rájuk, hogy megvédjük magunkat és az embereket.
-Ti is halhatatlanok vagytok nem?
-Nem, nem úgy, mint a vámpírok. Ezt elég nehéz elmagyarázni. Tovább élünk, mint az emberek, olyan 100-300 évig.
-De akkor, hogyan maradtok fenn? Csak 2000 voltatok, és az már nagyon régen volt.
- Ha nem szólnál bele állandóan, akkor már rég tudnád...- válaszoltam ingerülten. Megan elpirult. -Szóval, az életünket 3 ciklusra lehet bontani. A hajnal, addig tart, amíg az erőnket meg nem tanuljuk uralni. A közép, ez a leghosszabb időszak. És az alkony, amikor idősek vagyunk. Az ebben a ciklusban tartók irányítják Mentrist, a tündék országát. Miután meghal egy tünde, egyfajta reinkarnáció lép fel. A következő tündegyermekben éled újra, és 16 éves korára minden előző életének emlékeit birtokolja. Minden tündének meg van a párja, a klentri-je. Minden ciklusában vele kell lennie, mert csak vele lehet igazán boldog és minden egyes ciklusban ugyanúgy kell meghalnia és ugyanazt a munkát kell végeznie. Én minden egyes ciklusomban vadász voltam.
-És mi újság a pároddal?- terelni akarta a témát, valami vidámabb felé, nem is tudja mennyire tévedett.
-A "mi" történetünk eléggé tragikus. Minden egyes életemben halálosan beleszeretek, majd ő megbánt és amikor visszatér hozzám, valamiért mindig megöl- feleltem és ökölbe szorítottam a kezeimet.
-Upsz, nem akartam a magánéletedbe gázolni- sajnálkozott.
-Semmiség- mosolyogtam, de hamis mosoly volt az csupán.
-Akkor állandóan 2000-en vagytok. És Mentrisben éltek?
-Nem mindenki. Sokan élünk az emberek között.
-De ha minden tündének meg van a párja, akkor a nagyapám hogy jöhetett össze a nagymamámmal?
-Nem mindig alakul ki úgy, hogy mindkét fél életre van hívva.
-Te tudsz varázsolni?- nevetett.
-Igen tudok.
-Például tudod irányítani a vizet?
-Igen. A tündék mindegyike tudja irányítani az egyik elemet. Én mind a négyet tudom. Ez attól függ, hogy melyik évszakban születünk. Minden egyes évszakban, ugyanannyi energia oszlik el a született gyermekek között. Tavasszal születik a legtöbb, tehát ők csak egy elemet tudnak irányítani. Ezután a nyár, majd az ősz és végül a téltündérek.
-Akkor te téltündér vagy.
-Pontosan.De azt ugye tudod, hogy ezt nem mondhatod el senkinek, főleg nem vámpíroknak.
-Azt hiszem ezt teljesen megértem.
-Will-nek sem.
-Lehet, hogy szőke a hajam, de eléggé értelmes vagyok ahhoz, hogy ezt felfogjam.
-Rendben.
-Azonkívül, hogy vámpírokat gyilkolsz, mit szoktál csinálni? És gondolom, akkor nem egy ügyvédi irodában dolgoztál.
-Hát nem, nagyon nem. Amúgy szoktam zenélgetni, rajzolgatni, meg ilyenek.
-Ha szabad megkérdeznem, akkor, miből van pénzed?
-Ezek mind lehetnének tisztességes foglalkozások, ha komolyan venném őket, de a vámpírok fején szokott lenni vérdíj és dolgozni is szoktam, ha éppen olyan szerepben kell lennem.
-Miért jöttél ide?
-Mert azt a feladatot kaptam, hogy megvédjelek. Tudod, a nagyapád nagy hatalmú és nagyon kedves tünde volt. Sokan tisztelték, ezért még jobban meg akarnak téged védeni.
-Csakhogy én nem szorulok védelemre.
-Mert Will megvéd?-kérdeztem gúnyosan. Meg is bántam, de rajta is láttam, hogy így gondolja- Figyelj, ha nem veszem számításba az előítéleteimet, akkor is azt kell mondanom, hogy ő sem tud megvédeni mindenkitől. Például Erictől. Will Eric alatt áll, azt kell tennie, amit mond.
-Eric a sheriff, tudom jól. De Will mindent megtesz, hogy független legyen tőle.
-Erre csak annyit tudok mondani, hogy remélem is!- ránéztem az órára, már hajnali 1 óra volt, ahhoz képest, hogy mit terveztem, mozgékony és fárasztó este volt.
-Azt hiszem én felmegyek, holnap korán kezdek a bárban.
-Jóéjt!Megan várj! Ha esetleg majd a jövőben, elmegyek "dolgozni" és pár napig nem jövök, soha ne hívd a rendőrséget és ne szólj senkinek. Lehet, hogy ez furcsa, de gondolom érted miért.
-Persze. És Schuyler, holnap még áll az ebéd- mosolygott, majd elindult a szobája felé.
Én is felvánszorogtam a lépcsőn. Vettem egy szuper-gyors zuhanyt és hullafáradtan zuhantam a párnáim közé. Kinéztem az ablakomon, telihold volt, farkasvonyítás hallatszott. Úgy látszik, van aki őrizze az álmunkat. Ez az "elmondom Megan-nek az igazat"- dolog egészen jól alakult, legalábbis eddig még nem penderített ki a házból. Nyugodt voltam, nem is értettem miért, de jól esett. Holnap megismerem Megan munkatársait és körbe nézek a városban. Nyugis napnak ígérkezett és megint hatalmasat tévedtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése