Másnap mindketten nagyon sokáig aludtunk és élveztük, hogy ott volt számunkra egy egész hétvége, amit semmittevéssel tölthetünk. De még mielőtt bűntudatunk támadt volna kitakarítottuk a házat. Rengeteget beszélgettünk mindenféle dologról. Például, hogy mit kezdenénk, ha megnyernénk a lottót vagy hogy mi álmaink munkája. Aztán délután kifeküdtünk a napra és élveztük a meleget. Kiderült, hogy mindketten imádunk napozni és bár Megannek sikerült még egy kis színt szereznie, én ugyanolyan fehér maradtam. Ezt például utáltam a tünde létben. Irigyeltem, hogy Megan napsütötte bőre milyen jól néz ki a szőke hajához.
Amikor már alkonyodni kezdett, nagy nehezen kirángattuk a garázsból a grillsütőt és beüzemeltük. Fél óra múlva már ínycsiklandó illatok szálltak a sercegő csirkemellek felől. Megan csinált hozzá salátát, valamilyen családi recept alapján készült hozzá a szósz és amikor megkóstoltam, komolyan életem legjobb salátája volt. Besötétedett, mire mindent bepakoltunk a konyhába és én nekiálltam mosogatni. Napközben megbeszéltük, hogyan osztjuk fel a házimunkákat, így váltásban mosogattunk és főztünk. A saját fürdőszobánkat mi tartottuk rendben, a kertet pedig együtt ápoltuk.
Az idézőjelesen tevékeny napunk után egyszerre rogytunk le a kanapéra és ötleteltünk, hogy milyen filmet nézzünk. Miután döntöttünk, kopogtatást hallottam.
-Szia Will!- nyitottam neki én ajtót, egy nem túl szívélyes mosoly társaságában. Megan épp nasit csinált filmezéshez. Igazából mindketten majd ki pukkantunk a sok kajától, de a filmhez kell valami rágcsa.
-Helló Schuyler! Nem rád számítottam...
-Én is örülök, hogy látlak- mosolyogtam negédesen.-Megan, Will van itt!-kiabáltam be a konyhába. Egy kis zörgés és némi szitkozódás után barátnőm már ott is termett.
-Szia szívem- mosolygott és csókot váltottak. Szavam se lehetett, de azért megugrott a gyomrom, ahogy néztem őket.-Gyere be!- mondta Megan és félreállt a bejáratból. A nappaliba mentünk és mind leültünk, Megan és a vámpírja szorosan egymás mellé, én pedig egy kissé távolabb tőlük.
-Csak nem egy pizsibulit zavartam meg- mondta Will, amikor meglátta a bekészített DVD-t és a pokrócokat, meg zsepiket.
-Csak filmezni készültünk- mondta Megan, miközben Will mellkasára hajtotta a fejét. Hirtelen végtelenül magányosnak éreztem magam. Nem volt egy férfi sem az életemben, aki annyira szeretett volna, mint Will Megant. És hogy kit képzeltem el magam mellé? Akkor senkit, mert mind a kettő hímnemű, akihez eddig közelebb kerültem, hát ha nem is becsaptak, de eléggé megsértettek.
-Akkor nézzünk filmet- mondta Will, én meg nem győztem tágra nyitni a szemem.
-Ez egy eléggé csajos film- jegyeztem meg, hátha elhúz.
-Nem akartam megzavarni semmit, csak gondoltam meglátogatlak... titeket- mondta. Nem akarta azzal megsérteni, hogy csak Meganre kíváncsi és ezt értékeltem, de azért kedves, hogy próbálkozik.
-Még meggondolhatod magad- mondtam, miközben a tévé felé irányítottam a kapcsolót.
-Nyugodtan- mondta, én meg elindítottam a filmet. Nem tudtam igazán figyelni, mert folyton gondolkodtam. Hihetetlen, hogy nem tudom kikapcsolni az agyam. Először is, vajon Will tudja, hogy tünde vagyok? És ha tudná mit lépne? És azt tudja-e, hogy Megan is az részben? Ha igen, akkor ezért van vele vagy tényleg szereti? Mennyire bízhatok Ericben? Ki fogja adni a titkomat? Vagy ezen már túl is van? Mennyire kell félnem tőle és amúgy is mi a fenét keres ő a Wonderland-ben? Ezernyi kérdés, amire nem tudok választ adni. Legszívesebben ordítottam volna, de az akkor elég érdekes lett volna. Végül azzal foglaltam le magam, hogy a filmben lévő dalokat dúdoltam halkan.
A következő nap még eseménytelenebb volt. A szobámban voltam és a még maradék ki nem pakolt cuccaimat rendezgettem. Előző este a film után fáradtságra hivatkozva vonultam fel a szobámba. Fogalmam sincs, hogy Will mikor ment el, de Megan nagyon sokáig aludt, így ott-tartózkodásom óta először én csináltam reggelit.
Semmi extrát csak gofrit, de jobb, mint a semmi. Végtelenül unatkoztam, így fogtam magam és elindultam futni a ház körüli erdőbe. Békés volt. Mindig is imádtam a természetben lenni. Kábé fél óra múlva találtam egy kis tisztást, ahol gyakoroltam egy kicsit a varázserőmet. Mind a négy elemmel tudtam gyakorolni, mivel egy kis patak csordogált a tisztás mellett. Annyira jól elszórakoztattam magam, hogy észre se vettem, hogy besötétedett. Nem mondom, hogy nem tévedtem el párszor, de azért elég gyorsan visszataláltam Megan házához.
-Merre voltál?-kérdezte Megan.
-Csak futottam egy kicsit az erdőben- válaszoltam, miközben levettem a cipőmet.
-Egész nap?- kérdezte. Persze, a halandók manapság egyre kevésbé viselik el a természetet. Ezt például imádtam az új környezetemben, nem volt az a beton és fém rengeteg, mint New Yorkban.
-Találtam egy tisztást és ott időztem délután.
-Köszi a gofrit- mosolygott Megan. Vacsiztunk, tévéztünk és lefeküdtünk. Eltelt a vasárnap is. Sajnos egyre közelebb kerültem a nem várt a naphoz, a kedden esedékes születésnapomhoz.
2014. január 3., péntek
2013. október 30., szerda
15. fejezet - Wonderland
Madárcsicsergésre ébredtem. Ez New yorkban nem esett meg túl sűrűn, így pár percig csak feküdtem és élveztem. Aztán rávettem magam, hogy felkeljek. Tizenegy óra volt és Megan már lenn ült a konyhában.
-Jó reggelt!- köszöntem neki, miközben megdörgöltem a szemem.
-Szia!- üdvözölt ő is. Egy hatalmas tányér rántotta volt előtte. Amikor meglátta, hogy a kajájával szemezek a konyhapultra mutatott, ahol még gőzölgött egy másik tányér is. Leültem vele szemben az asztalhoz.
-Nem helyeslem, hogy elfogadtad Eric ajánlatát tegnap este- jegyeztem meg, de tudtam, hogy ezzel ő is tisztában van.
-Mintha összebeszéltetek volna Willel- sóhajtott fel Megan és bánatosan nézett rám. Rögtön tudtam, hogy valószínűleg elég rendesen összevesztek ezen Willel.
- De természetesen nem tilthatom meg, hogy elmenj- mondtam és kissé haragosan kezdtem bele a reggelimbe.
-Én meg nem hagynám magam, ha megtiltanád- makacskodott Megan, nem mintha bármit is elért volna vele.
-Mennyire bízhatok benned?- kérdeztem egy kis szünet után, mert el akartam neki mondani, hogy én is ott leszek vele, de elméletben senki sem tudhatta volna.
-Attól függ miben.
-Egy olyan ügyben, ami a vámpírokhoz kapcsolódik, de ők nem tudhatnak róla.
-Mivel nekem nem árthatsz... mert ugye nem?
-Az a feladatom, hogy megvédjelek és ez a bizonyos dolog elengedhetetlen hozzá. De meg kell ígérned, hogy egyetlen vámpír vagy hozzájuk kapcsolódó személy sem fog tudni róla. Senki!- Fenyegetően néztem rá, reméltem ennyi elég lesz ahhoz, hogy rájöjjön, nem éri meg játszadozni velem.
-Rendben megígérem, ugyanis még nem tervezek elhalálozni- mondta keserűen.
-Én is be tudok jutni veled a vámpíros gyűlésre, de teljes inkognitóban. Álruhában leszek pár tünde barátommal és felderítünk- hadartam, nehogy meggondoljam magam.
-Ugye nem akarjátok legyilkolni a vámpírokat?- Látszódott, hogy rémült. Tényleg szerette Willt és nem akarta, hogy baja essen.
-Nem. Mint mondtam, felderítés.
-Biztos?- Aggódott, iszonyatosan. Komolyan ennyire vérszomjasnak néztem ki?!
-Neked nem hazudnék- mondtam és komolyan is gondoltam. Ilyen ügyben biztos nem.- És még valami. Ma este elmegyünk Sheverportba és megismerkedsz pár barátommal.
-Mennyire kellene félnem ezektől a barátoktól?
-Semennyire- mosolyogtam.- A bárjukban fogunk találkozni.
-Tehát este bulizunk?- kérdezte és nem bírtuk ki, hogy ne nevessük el magunkat. Kezdtünk igazi barátokká válni és nem volt ellenemre. Megan ezután elment bevásárolni, még ruhát is akart venni magának ma estére, de szívesen adtam neki a sajátjaimból.
Én edzőruhát vettem és elmentem a városban lévő edzőterembe. Belegondoltam, hogy már elég régen nem voltam és jól esett kimozogni magamból az összes feszültséget. Ilyenkor általában kikapcsoltam az agyam, nem gondoltam senkire és semmire. De ez most nem ment. Az agyam folyton járt. Főleg a jövő heti születésnapomon. Utáltam, olyan rossz emlékek kötöttek hozzá. Már évek óta nem ünnepeltem meg, de a nagyapámat sem láttam évek óta. Eszembe jutott, hogy szóljak Megannek, hogy eszébe se jusson felköszönteni.
Aztán a nagyapám kapcsán eszembe jutott a tündék világa, ahol most tél volt. Bár ott nem olyan a tél, mint itt. Ott ilyenkor sincs hideg túlságosan. Ott olyan, mintha örökké tavasz lenne, mintha örökké a fénykorát élné a természet. Kiskoromban jártam ott utoljára és hiányzott. A legtöbb tünde visszatért időnként. Az emberek modern világa nem volt túl egészséges számunkra. Ennek a hatásait én is kezdtem érezni és fontolgattam, hogy pár hónapra visszatérek.
És a gondolataim Eric felé is elkalandoztak. Nem bírtam, hogy haragban vagyunk. Nem bírtam, hogy érzetem valamit egy vámpír iránt. Nem bírtam, hogy megcsókoltam és élveztem, hogy nem undorodtam, hanem vágytam arra, hogy megismétlődjön az alkalom. De nagyon úgy látszódott, hogy erről le kellett mondanom, mert egyenlőre ő volt az, aki undorodott tőlem, aki úgy köpte a tünde szót, mintha egy rémséges átok lett volna. A gyűlésen mindenféleképp találkozni fogunk, bár ő nem fog felismerni engem. Elgondolkodtam azon, hogy vajon az álcámat fel fogom-e használni arra, hogy időt töltsek el vele. A sok gondtól meg is fájdult a fejem és haza indultam.
A ház még mindig üres volt, így kényelmesen fürödhetem és használhattam el az összes meleg vizet. A hajamat szárítottam, amikor Megan hazaért. Segítettem neki kipakolni, aztán együtt készülődtünk. Ettünk pár falatot és bevezettem őt a gardróbom rejtelmeibe. Szinte minden második ruhát felvett volna, én meg imádtam nézni. Mindig is imádtam a ruhákat, a divatot és szerencsére meg is tehettem, hogy márkás ruhákat öltsek magamra. De és ez a lényeg, sosem néztem le azokat, akik nem jártak ilyen jól. Sőt csodáltam azokat az embereket, akik kevés pénzből igazán csinosan tudtak felöltözni. Megan végül egy egy sárga fodros, elől cipzáros miniruha mellett döntött. Amikor felé nyújtottam az egyik fekete magassarkúm elkerekedtek a szemei:
-Meg akarsz ölni? - mutatott a cipőre.- Na nem, majd a sajátomat felveszem- mondta és kiment a gardróbomból, hogy felöltözzön.
Én az egyik kedvenc ruhámat választottam. Gyönyörű tengerkék a ruha alja és fekete a mellrésze. Sima fekete cipőt és egy fekete kis táskát választottam hozzá. A hajamat begöndörítettem és eltűztem, hogy ne lógjon a szemembe.
Miközben Sheverportba tartottunk és az autómban ültünk, sok dolog szóba került. Olyan dolgok, amiknek először kellett volna. Milyen zenéket szeretünk, miket szoktunk olvasni és milyen filmeket, sorozatokat nézünk. Meglepő volt, hogy szinte ugyanazokat. A zenében ő is az akusztikus, a hangszeres számokat szerette. Könyvekben a misztikus, sorozatban pedig gyakorlatilag bármi, ami nem latin szappanopera.
Beszélgettünk a születésnapomról és neki is elmeséltem a szüleim történetét. Röviden bemutattam neki a tünde barátaimat és elmondta, hogy ők fognak velem jönni a gyűlésre. Megtudtam, hogy Megan imád táncolni és énekelni, bár az utóbbihoz semmi tehetsége sincs. Megosztottam vele, hogy ezeket én is szeretem csinálni és hogy New yorkban, ha nem vámpírokra vadásztam, akkor egy kis étteremben énekeltem.
Aztán megérkeztünk. Sheverport egy külső részén volt a bár, de nem volt lepukkant a környék. Egy téglaépület mellett álltunk meg, aminek a sarkán neonfelirat volt: "Wonderland".
Beléptünk és igaz, hogy még nem volt késő, a bár már tömve volt emberrel. A sötétkék és az ezüst volt az uralkodó szín. Sötétkék falak és azok mentén boxok. Kék műbőrrel behúzva. Szemben a helység másik oldalán egy nagy színpad állt, előtte pedig táncparkett. A bejárat és a táncparkett között voltak még kisebb asztalok. Az asztalok felülete fényes, fekete anyagból készült, szegélyük pedig ezüst volt. A színpad mellett a sarokban volt a bárpult. Ha az ember felnézett észrevette, hogy még emeleti rész is van, valamint egy hatalmas csillár volt középen, ami antiknak nézett ki, de ezüst, króm színéből meg lehetett állapítani, hogy csak a legújabb trend miatt ilyen. A színpad üres volt, amikor beléptünk, de mire a bárpulthoz értünk, már Roshon barátom lépett ki a reflektorfénybe és kezdett bele Bruno Mars Lazy Song-jába.
-Ő Roshon- mutattam meg Megannek.
-Az összes tünde tud énekelni?- kérdezte Megan.
-Általában igen. Tudod az összes tündének van tehetsége a művészetekhez. Roshon például nagyon rossz képzőművész. De istenien énekel, dobol és gitározik. Angela barátnőm minden vonós hangszeren tud játszani és nem is akárhogy.Ő rappelni is tud.- Erre a kijelentésemre jót nevetett a legújabb barátom.- Clare pedig fuvolázni és klarinétozni tud úgy, mint egy angyal- áradoztam Megannek a barátaimról.
-Te is tudsz hangszeren játszani?
-Igen de én inkább énekelek.
-Várj! Itt mindenki természetfeletti?- kérdezte Megan és ijedtség volt a hangjában.
-Igen, ma este. Szoktak lenni a halandók számára is nyitott esték.
-Vámpírok is bejöhetnek. - Nem kérdezte, nyilván látta a túl sápadt, inkább háttérbe húzódó vámpírokat.
-Igen. De önszántukból nem jönnek ide túl sűrűn. Látod fenn az erkélyeket?- Mutattam az emeleti részre.- Van egy része, ahova csak vámpírok léphetnek be, így garantálva van, hogy nem esik baja senkinek.
-De innen egyáltalán nem látszik, hogy ki ül ott- mondta Megan hunyorogva.
- Innen nem, de a színpadról tökéletesen- mondtam, miközben három tünde barátom felénk tartott a táncoló tömegen át. Roshon után az összes női vendég megfordult, Clare és Angela után pedig az összes férfi. Clare egy halvány rózsaszín ruhát viselt, Angela pedig egy sötétkéket, mint szinte mindig.
-Sziasztok!- köszöntek egyszerre, majd elindultak egy box felé. Mi pedig követtük őket. Csendes helyre ültünk, ahol nem kellett már ordibálnunk, hogy halljuk mit mond a másik.
-Emberek, bemutatom Megant. Megan, ők itt a barátaim.- Mutattam be őket hivatalosan is egymásnak.
-Beszélt már veled Stan?- kérdezte Angela. Hát igen ő volna az, aki nem igazán ismerte az illem nevű kifejezést.
-A gyűlésről?
-Igen- válaszolták egyszerre.
-Persze, hogy beszélt. És három embert vihetek magammal. Azt szeretném, ha ti lennétek az a három, mert megbízom bennetek és mert tudom, hogy ti vigyáznátok Meganre, ha esetleg én nem tudnék.
-Persze hogy vigyáznánk- mondta hatalmas mosollyal Clare.- Amúgy is süt róla, hogy részben tünde, ostoba vámpírok, hogy nem vették eddig észre.
-Azt is hallottuk, hogy Oromis meglátogat téged jövő héten- mondta Roshon.
-Igen, annak a napnak az alkalmából. Megannel már megbeszéltük, hogy nála fogadjuk a nagyapámat és remélem ti is eljöttök- mosolyogtam.
- Ez csak természetes- mondta Roshon.
- Nekünk vissza kell mennünk a színpadra- mondta Angela, amikor már a végéhez közeledett a szám.
-De azon gondolkodtunk...- folytatta Clare.
-Hogy te is gyere velünk!- fejezte be Angela.
-Igen!- mondta Megan, miután az autóban megtagadtam, hogy énekeljek neki gyorsan kapott a lehetőség után.
-Nem, az ki van zárva. Ennyi ember előtt nem fogok énekelni!- De már késő volt tiltakozni. Megan hátulról lökött ki a boxból, a barátaim pedig a kezemnél fogva húztak fel a színpadra. Kezembe nyomtak egy mikrofont és utolsó szavam még egy árulók volt.
Leszaladtam a színpadról, de szerencsére Roshonék nem jöttek utánam. Megan várt a lépcső mellett.
-Mostantól te leszel a csengőhangom- jelentette ki.
-Vicces. Nem hiszem el, hogy rávettek erre- mérgelődtem.
-Ugyan, ez csak egy dal volt- mondta, miközben a bárpulthoz mentünk.
-Nem, ez nem csak egy dal volt. Sajnos- mondtam és lehúztam az italt, amit elém tett a pultos.
-Miért?- Nem érette én nem is hibáztattam.
-A tündék társadalmi rendszere hasonló a vámpírokéhoz. Vannak körzetek, ugyanott és ugyanakkorák, mint a vámpíroknál. Ezeknek az élén állnak a bárók vagy bárónők. Az államok élén állnak a nemesek. És az összes tünde felett áll egy király és egy királynő. Jelenleg csak egy királynő. De nem egyedül kormányoz, mert a nemesek segítik a munkáját és ők felül is bírálhatják a döntéseit. Ők alkotják a tanácsot, a Menter-t. De a bárók választják a nemeseket és minden körzetben van egy ilyen bár, ami van ahol színház esetleg egy galéria, ezek a helyek a bárók tulajdonai. Ha én ebben a bárban énekelnék rendszeresen, akkor én lennék a körzet bárónője. Ezt akarják Roshonék, mert jelenleg nincs, aki az élükre álljon. Van egy jelölt, Melissa, de ő elviselhetetlen. Ezzel most engem jelöltek a címre, amiről tudják, hogy a hátam közepére se kívánom.
-Miért nem áll Roshon az élükre?
-Mert nem lehet akárki báró. Meg van, hogy mely családokból válhat ki valaki erre a címre. Angela lehetne, de ő utál mások felett uralkodni. Legvégső esetben elvállalná, de inkább velem számol.
-Miért nem lehet Roshon?
-Roshon családjából csak nemes lehet bárki is.
-És ha ma este megkérnek téged, hogy legyél a bárónőjük, elfogadod?
-Nem tudom. Igen, mert a barátaim és mert tartozok nekik ennyivel. De nem, mert utálom a politikát. Zűrös, átláthatatlan és kegyetlen, na meg a királynő perpillanat nem igazán kedvel.
-Itt is jönnek, mindjárt megtudod, mit akarnak- mutatott Megan a közeledő tündékre.
-Mit szólnál hozzá, ha rendszeresen éneklenél itt?- Tette fel a kérdést Angela és láttam, hogy nem szívesen teszi. Nagyot sóhajtottam. Tudtam mit fogok válaszolni és már akkor féltem a következményeitől.
-Jó lenne- válaszoltam egy halvány mosoly kíséretében. Szinte egyszerre lélegeztek fel, mintha egy kő esett volna le a szívükről.
-Ez az!- ugrott a levegőbe Clare.
Az este további részében csak Megannel táncoltam és jól éreztem magam. Úgy látszik enyém lett a Wonderland és jól esett ezt kimondani. Az utolsó fél órában még felmentem a színpadra és énekeltem, ezúttal táncoltam is hozzá.
A vámpírok páholyára néztem és láttam, hogy Eric benn ül és engem néz. Ez nem lehet igaz. Foglalt helye van az új báromban, máris volt benne valami rossz. Megpróbáltam úgy tenni, mintha nem vettem volna észre, de minden második pillanatban oda néztem fel és vártam valami reakciót, egy kis érzelmet.
De azt várhattam volna akár az idők végeztéig is...
-Jó reggelt!- köszöntem neki, miközben megdörgöltem a szemem.
-Szia!- üdvözölt ő is. Egy hatalmas tányér rántotta volt előtte. Amikor meglátta, hogy a kajájával szemezek a konyhapultra mutatott, ahol még gőzölgött egy másik tányér is. Leültem vele szemben az asztalhoz.
-Nem helyeslem, hogy elfogadtad Eric ajánlatát tegnap este- jegyeztem meg, de tudtam, hogy ezzel ő is tisztában van.
-Mintha összebeszéltetek volna Willel- sóhajtott fel Megan és bánatosan nézett rám. Rögtön tudtam, hogy valószínűleg elég rendesen összevesztek ezen Willel.
- De természetesen nem tilthatom meg, hogy elmenj- mondtam és kissé haragosan kezdtem bele a reggelimbe.
-Én meg nem hagynám magam, ha megtiltanád- makacskodott Megan, nem mintha bármit is elért volna vele.
-Mennyire bízhatok benned?- kérdeztem egy kis szünet után, mert el akartam neki mondani, hogy én is ott leszek vele, de elméletben senki sem tudhatta volna.
-Attól függ miben.
-Egy olyan ügyben, ami a vámpírokhoz kapcsolódik, de ők nem tudhatnak róla.
-Mivel nekem nem árthatsz... mert ugye nem?
-Az a feladatom, hogy megvédjelek és ez a bizonyos dolog elengedhetetlen hozzá. De meg kell ígérned, hogy egyetlen vámpír vagy hozzájuk kapcsolódó személy sem fog tudni róla. Senki!- Fenyegetően néztem rá, reméltem ennyi elég lesz ahhoz, hogy rájöjjön, nem éri meg játszadozni velem.
-Rendben megígérem, ugyanis még nem tervezek elhalálozni- mondta keserűen.
-Én is be tudok jutni veled a vámpíros gyűlésre, de teljes inkognitóban. Álruhában leszek pár tünde barátommal és felderítünk- hadartam, nehogy meggondoljam magam.
-Ugye nem akarjátok legyilkolni a vámpírokat?- Látszódott, hogy rémült. Tényleg szerette Willt és nem akarta, hogy baja essen.
-Nem. Mint mondtam, felderítés.
-Biztos?- Aggódott, iszonyatosan. Komolyan ennyire vérszomjasnak néztem ki?!
-Neked nem hazudnék- mondtam és komolyan is gondoltam. Ilyen ügyben biztos nem.- És még valami. Ma este elmegyünk Sheverportba és megismerkedsz pár barátommal.
-Mennyire kellene félnem ezektől a barátoktól?
-Semennyire- mosolyogtam.- A bárjukban fogunk találkozni.
-Tehát este bulizunk?- kérdezte és nem bírtuk ki, hogy ne nevessük el magunkat. Kezdtünk igazi barátokká válni és nem volt ellenemre. Megan ezután elment bevásárolni, még ruhát is akart venni magának ma estére, de szívesen adtam neki a sajátjaimból.
Én edzőruhát vettem és elmentem a városban lévő edzőterembe. Belegondoltam, hogy már elég régen nem voltam és jól esett kimozogni magamból az összes feszültséget. Ilyenkor általában kikapcsoltam az agyam, nem gondoltam senkire és semmire. De ez most nem ment. Az agyam folyton járt. Főleg a jövő heti születésnapomon. Utáltam, olyan rossz emlékek kötöttek hozzá. Már évek óta nem ünnepeltem meg, de a nagyapámat sem láttam évek óta. Eszembe jutott, hogy szóljak Megannek, hogy eszébe se jusson felköszönteni.
Aztán a nagyapám kapcsán eszembe jutott a tündék világa, ahol most tél volt. Bár ott nem olyan a tél, mint itt. Ott ilyenkor sincs hideg túlságosan. Ott olyan, mintha örökké tavasz lenne, mintha örökké a fénykorát élné a természet. Kiskoromban jártam ott utoljára és hiányzott. A legtöbb tünde visszatért időnként. Az emberek modern világa nem volt túl egészséges számunkra. Ennek a hatásait én is kezdtem érezni és fontolgattam, hogy pár hónapra visszatérek.
És a gondolataim Eric felé is elkalandoztak. Nem bírtam, hogy haragban vagyunk. Nem bírtam, hogy érzetem valamit egy vámpír iránt. Nem bírtam, hogy megcsókoltam és élveztem, hogy nem undorodtam, hanem vágytam arra, hogy megismétlődjön az alkalom. De nagyon úgy látszódott, hogy erről le kellett mondanom, mert egyenlőre ő volt az, aki undorodott tőlem, aki úgy köpte a tünde szót, mintha egy rémséges átok lett volna. A gyűlésen mindenféleképp találkozni fogunk, bár ő nem fog felismerni engem. Elgondolkodtam azon, hogy vajon az álcámat fel fogom-e használni arra, hogy időt töltsek el vele. A sok gondtól meg is fájdult a fejem és haza indultam.
A ház még mindig üres volt, így kényelmesen fürödhetem és használhattam el az összes meleg vizet. A hajamat szárítottam, amikor Megan hazaért. Segítettem neki kipakolni, aztán együtt készülődtünk. Ettünk pár falatot és bevezettem őt a gardróbom rejtelmeibe. Szinte minden második ruhát felvett volna, én meg imádtam nézni. Mindig is imádtam a ruhákat, a divatot és szerencsére meg is tehettem, hogy márkás ruhákat öltsek magamra. De és ez a lényeg, sosem néztem le azokat, akik nem jártak ilyen jól. Sőt csodáltam azokat az embereket, akik kevés pénzből igazán csinosan tudtak felöltözni. Megan végül egy egy sárga fodros, elől cipzáros miniruha mellett döntött. Amikor felé nyújtottam az egyik fekete magassarkúm elkerekedtek a szemei:
-Meg akarsz ölni? - mutatott a cipőre.- Na nem, majd a sajátomat felveszem- mondta és kiment a gardróbomból, hogy felöltözzön.
Én az egyik kedvenc ruhámat választottam. Gyönyörű tengerkék a ruha alja és fekete a mellrésze. Sima fekete cipőt és egy fekete kis táskát választottam hozzá. A hajamat begöndörítettem és eltűztem, hogy ne lógjon a szemembe.
Miközben Sheverportba tartottunk és az autómban ültünk, sok dolog szóba került. Olyan dolgok, amiknek először kellett volna. Milyen zenéket szeretünk, miket szoktunk olvasni és milyen filmeket, sorozatokat nézünk. Meglepő volt, hogy szinte ugyanazokat. A zenében ő is az akusztikus, a hangszeres számokat szerette. Könyvekben a misztikus, sorozatban pedig gyakorlatilag bármi, ami nem latin szappanopera.
Beszélgettünk a születésnapomról és neki is elmeséltem a szüleim történetét. Röviden bemutattam neki a tünde barátaimat és elmondta, hogy ők fognak velem jönni a gyűlésre. Megtudtam, hogy Megan imád táncolni és énekelni, bár az utóbbihoz semmi tehetsége sincs. Megosztottam vele, hogy ezeket én is szeretem csinálni és hogy New yorkban, ha nem vámpírokra vadásztam, akkor egy kis étteremben énekeltem.
Aztán megérkeztünk. Sheverport egy külső részén volt a bár, de nem volt lepukkant a környék. Egy téglaépület mellett álltunk meg, aminek a sarkán neonfelirat volt: "Wonderland".
Beléptünk és igaz, hogy még nem volt késő, a bár már tömve volt emberrel. A sötétkék és az ezüst volt az uralkodó szín. Sötétkék falak és azok mentén boxok. Kék műbőrrel behúzva. Szemben a helység másik oldalán egy nagy színpad állt, előtte pedig táncparkett. A bejárat és a táncparkett között voltak még kisebb asztalok. Az asztalok felülete fényes, fekete anyagból készült, szegélyük pedig ezüst volt. A színpad mellett a sarokban volt a bárpult. Ha az ember felnézett észrevette, hogy még emeleti rész is van, valamint egy hatalmas csillár volt középen, ami antiknak nézett ki, de ezüst, króm színéből meg lehetett állapítani, hogy csak a legújabb trend miatt ilyen. A színpad üres volt, amikor beléptünk, de mire a bárpulthoz értünk, már Roshon barátom lépett ki a reflektorfénybe és kezdett bele Bruno Mars Lazy Song-jába.
-Ő Roshon- mutattam meg Megannek.
-Az összes tünde tud énekelni?- kérdezte Megan.
-Általában igen. Tudod az összes tündének van tehetsége a művészetekhez. Roshon például nagyon rossz képzőművész. De istenien énekel, dobol és gitározik. Angela barátnőm minden vonós hangszeren tud játszani és nem is akárhogy.Ő rappelni is tud.- Erre a kijelentésemre jót nevetett a legújabb barátom.- Clare pedig fuvolázni és klarinétozni tud úgy, mint egy angyal- áradoztam Megannek a barátaimról.
-Te is tudsz hangszeren játszani?
-Igen de én inkább énekelek.
-Várj! Itt mindenki természetfeletti?- kérdezte Megan és ijedtség volt a hangjában.
-Igen, ma este. Szoktak lenni a halandók számára is nyitott esték.
-Vámpírok is bejöhetnek. - Nem kérdezte, nyilván látta a túl sápadt, inkább háttérbe húzódó vámpírokat.
-Igen. De önszántukból nem jönnek ide túl sűrűn. Látod fenn az erkélyeket?- Mutattam az emeleti részre.- Van egy része, ahova csak vámpírok léphetnek be, így garantálva van, hogy nem esik baja senkinek.
-De innen egyáltalán nem látszik, hogy ki ül ott- mondta Megan hunyorogva.
- Innen nem, de a színpadról tökéletesen- mondtam, miközben három tünde barátom felénk tartott a táncoló tömegen át. Roshon után az összes női vendég megfordult, Clare és Angela után pedig az összes férfi. Clare egy halvány rózsaszín ruhát viselt, Angela pedig egy sötétkéket, mint szinte mindig.
-Sziasztok!- köszöntek egyszerre, majd elindultak egy box felé. Mi pedig követtük őket. Csendes helyre ültünk, ahol nem kellett már ordibálnunk, hogy halljuk mit mond a másik.
-Emberek, bemutatom Megant. Megan, ők itt a barátaim.- Mutattam be őket hivatalosan is egymásnak.
-Beszélt már veled Stan?- kérdezte Angela. Hát igen ő volna az, aki nem igazán ismerte az illem nevű kifejezést.
-A gyűlésről?
-Igen- válaszolták egyszerre.
-Persze, hogy beszélt. És három embert vihetek magammal. Azt szeretném, ha ti lennétek az a három, mert megbízom bennetek és mert tudom, hogy ti vigyáznátok Meganre, ha esetleg én nem tudnék.
-Persze hogy vigyáznánk- mondta hatalmas mosollyal Clare.- Amúgy is süt róla, hogy részben tünde, ostoba vámpírok, hogy nem vették eddig észre.
-Azt is hallottuk, hogy Oromis meglátogat téged jövő héten- mondta Roshon.
-Igen, annak a napnak az alkalmából. Megannel már megbeszéltük, hogy nála fogadjuk a nagyapámat és remélem ti is eljöttök- mosolyogtam.
- Ez csak természetes- mondta Roshon.
- Nekünk vissza kell mennünk a színpadra- mondta Angela, amikor már a végéhez közeledett a szám.
-De azon gondolkodtunk...- folytatta Clare.
-Hogy te is gyere velünk!- fejezte be Angela.
-Igen!- mondta Megan, miután az autóban megtagadtam, hogy énekeljek neki gyorsan kapott a lehetőség után.
-Nem, az ki van zárva. Ennyi ember előtt nem fogok énekelni!- De már késő volt tiltakozni. Megan hátulról lökött ki a boxból, a barátaim pedig a kezemnél fogva húztak fel a színpadra. Kezembe nyomtak egy mikrofont és utolsó szavam még egy árulók volt.
Leszaladtam a színpadról, de szerencsére Roshonék nem jöttek utánam. Megan várt a lépcső mellett.
-Mostantól te leszel a csengőhangom- jelentette ki.
-Vicces. Nem hiszem el, hogy rávettek erre- mérgelődtem.
-Ugyan, ez csak egy dal volt- mondta, miközben a bárpulthoz mentünk.
-Nem, ez nem csak egy dal volt. Sajnos- mondtam és lehúztam az italt, amit elém tett a pultos.
-Miért?- Nem érette én nem is hibáztattam.
-A tündék társadalmi rendszere hasonló a vámpírokéhoz. Vannak körzetek, ugyanott és ugyanakkorák, mint a vámpíroknál. Ezeknek az élén állnak a bárók vagy bárónők. Az államok élén állnak a nemesek. És az összes tünde felett áll egy király és egy királynő. Jelenleg csak egy királynő. De nem egyedül kormányoz, mert a nemesek segítik a munkáját és ők felül is bírálhatják a döntéseit. Ők alkotják a tanácsot, a Menter-t. De a bárók választják a nemeseket és minden körzetben van egy ilyen bár, ami van ahol színház esetleg egy galéria, ezek a helyek a bárók tulajdonai. Ha én ebben a bárban énekelnék rendszeresen, akkor én lennék a körzet bárónője. Ezt akarják Roshonék, mert jelenleg nincs, aki az élükre álljon. Van egy jelölt, Melissa, de ő elviselhetetlen. Ezzel most engem jelöltek a címre, amiről tudják, hogy a hátam közepére se kívánom.
-Miért nem áll Roshon az élükre?
-Mert nem lehet akárki báró. Meg van, hogy mely családokból válhat ki valaki erre a címre. Angela lehetne, de ő utál mások felett uralkodni. Legvégső esetben elvállalná, de inkább velem számol.
-Miért nem lehet Roshon?
-Roshon családjából csak nemes lehet bárki is.
-És ha ma este megkérnek téged, hogy legyél a bárónőjük, elfogadod?
-Nem tudom. Igen, mert a barátaim és mert tartozok nekik ennyivel. De nem, mert utálom a politikát. Zűrös, átláthatatlan és kegyetlen, na meg a királynő perpillanat nem igazán kedvel.
-Itt is jönnek, mindjárt megtudod, mit akarnak- mutatott Megan a közeledő tündékre.
-Mit szólnál hozzá, ha rendszeresen éneklenél itt?- Tette fel a kérdést Angela és láttam, hogy nem szívesen teszi. Nagyot sóhajtottam. Tudtam mit fogok válaszolni és már akkor féltem a következményeitől.
-Jó lenne- válaszoltam egy halvány mosoly kíséretében. Szinte egyszerre lélegeztek fel, mintha egy kő esett volna le a szívükről.
-Ez az!- ugrott a levegőbe Clare.
Az este további részében csak Megannel táncoltam és jól éreztem magam. Úgy látszik enyém lett a Wonderland és jól esett ezt kimondani. Az utolsó fél órában még felmentem a színpadra és énekeltem, ezúttal táncoltam is hozzá.
A vámpírok páholyára néztem és láttam, hogy Eric benn ül és engem néz. Ez nem lehet igaz. Foglalt helye van az új báromban, máris volt benne valami rossz. Megpróbáltam úgy tenni, mintha nem vettem volna észre, de minden második pillanatban oda néztem fel és vártam valami reakciót, egy kis érzelmet.
De azt várhattam volna akár az idők végeztéig is...
2013. szeptember 22., vasárnap
14. fejezet - Magnum Consilium
Pörögtem nagyjából egy órát. Asztalról asztalra, rendelésről rendelésre. Időközben elkezdődött a meccs és minden férfi a tévé képernyőjére ragadva döntötte magába a sört. Voltak hangosabb és csendesebb társaságok.
A leghangosabb társaság természetesen az én asztalaim egyikénél ült. Nyolc férfi ült ott és már vagy hatodszorra vittem ki nekik az italokat, kezdtek eléggé ittas állapotba kerülni. Egy tálcával közeledtem feléjük és már hallottam, ahogy füttyögnek. Azt nem tudtam, hogy vajon nekem szól-e vagy a következő körnek, csak azt tudtam, hogy a következőt már Dan fogja nekik kihozni.
Odaértem és elkezdtem lepakolni a tálcát, amikor az egyik bunkó megfogta a fenekem. Rögtön felment bennem a pumpa. Mégis hogy képzeli?? Indulatosan fordultam meg és a két keze máris a melleimen. Dan azt mondta, hogy a kocsmában nem verekedünk, így nem pofozhattam fel, pedig jól esett volna.
-Mi van cica, nem szoktak fogdosni?- kezdte a tapizós csávó ledöbbent arckifejezésemet látva. Vetettem rá egy elbűvölő mosolyt, majd a kezemben lévő söröskorsó tartalmát szépen a fejére csorgattam. A haverjai nem bírták abbahagyni a röhögést, a csávó meg nem hitt a szemének. Sarkon fordultam, de elkapta a kezem. Visszafordultam, már lendítettem a karomat, de az én kezem helyett az övé ért célt hamarabb. Áúú... Ember létére elég nagyot ütött. Az arcomhoz kaptam a kezem és reméltem, hogy pirosodott be nagyon a keze helye, de tudtam, hogy kár reménykedni.
-Akkor most távozzon kérem!- szólalt meg egy hang a hátam mögött. Dan volt az.
-Én vagyok itt a vendég,és ez a csaj a fejemre öntötte az italomat!- Védekezett a még mindig a kezemet szorongató seggfej.
-Letapizott. Még jó hogy leöntöttem!-Tiltakoztam.-Most pedig engedje el a karomat, kérem!- Amikor nem engedett kirántottam a kezemet az övéből.
-Kérem távozzon, vagy durvább eszközökhöz folyamodok- mondta Dan halálosan nyugodtam, a csávó pedig nem akarta megvárni, így lassan kiment a kocsmából.
-Köszi Dan!- Hálálkodtam.
-Semmiség-mondta, majd visszament a pult mögé. Hátramentem a raktárban lévő kis személyzeti mosdóba. Az arcomat tanulmányoztam. Belilulni ugyan nem fog, de elég piros volt, ahogy sejtettem. Pár percre tettem rá hideg borogatást, majd visszamentem és ismét belekezdtem a felszolgálásba.
Közben párszor kedvesen rámosolyogtam Danre és beszélgettünk pár szót. Kezdtem azt hinni, hogy akár egyszer majd barátok is lehetünk.
Nem kellett sok idő és a körzet seriffje, Eric Northman is megérkezett. Már csak ez kellett a hangulatomnak. Tudtam előre, hogy meg fog jelenni, de azért el tudtam volna viselni, ha mégsem jelenik meg. Leült Willhez és Dawnhoz. Mosolyt ragasztottam az arcomra és az asztalukhoz léptem.
-Mit hozhatok?-Eric felnézett és egy kicsit megdöbbent, hogy ott talált. Nem számított rá. De ez csak pár másodpercig látszódott az arcán. Utána felöltötte szenvtelen álarcát.
-Egy üveg szintetikus vért szeretnék, cicuska- Tudta, tudta, hogy gyűlölöm ha becézgetnek.
-Will, hozzak nektek még egy kört?- Nem adtam meg neki az örömöt, hogy lássa, bármilyen hatást is válthat ki belőlem.
-Persze- mondta Will, de nem igazán figyelt. Az elemzésemben volt elmerülve. Kezdtem magam úgy érezni, mint egy kísérleti patkány, akinek minden egyes mozdulatát figyelik. Visszamentem a pulthoz, de amikor visszafordultam, láttam, hogy a három vámpír máris veszekszik valamin. A mellettük lévő asztal éppen szabad volt. Odamentem az asztalmosó folyadékkal és hallgatóztam. Nagyon el voltak egymással foglalva, észre se vettek.
-Nem engedem el Megant!- mondta Will indulatosan.
-Ezt egyenlőre nem te döntöd el- mondta Eric úgy, hogy az biztos sértő legyen.
-Megan az enyém, nem bánthatod!- Csapott az asztalra.
-Nem akarom bántani! De Annabell a királynőd és ha ő elrendel valamit akkor azt kell tenned. Én mindössze közvetítem a feladatot. - Mondta és megrántotta a vállát.
-Nem megyek bele abba, hogy több száz vámpír közé dobd!- Will már vicsorgott én meg szidtam magam, hogy lemaradtam a beszélgetés elejéről.
-Mi is ott lennénk, nem lenne védtelen.
-Mert te annyira megbízható vagy- ironizált ezúttal Dawn, de amikor Eric villogó szemekkel nézett rá, hirtelen nagyon érdekesnek találta az asztal mintázatát.
-Tudod mit? Kérdezzük meg Megant is. Legyen ez az ő döntése- zárta le a beszélgetést Eric. Vajon miről van szó? És arra a helyre én is el tudok menni, hogy vigyázzak Meganre? Visszaértem a pulthoz és kivittem a vámpírok rendelését.
-Idehívnád Megant?- kérdezte Will.
-Persze- mondtam kedvesen. Körbenéztem a kocsmában és amikor megláttam Megant épp egy asztaltól tartott a raktárba. Utána mentem és a mosdóban értem utol. Épp a haját csinálta.
-Szia Schuyler! Na hogy bírod?-Érdeklődött. Jó volt a hangulata, mosolygott és csacsogós hangulatban volt.
-Meg vagyok. Bár a lábaim kezdik felmondani a szolgálatot- Képes voltam kilométereket futni, de az egész estés fel alá toporgás elég fárasztó volt.
-Már csak egy óra és végeztünk- mondta Megan biztatóan és kifelé indult.
-Várj! Will és Eric beszélni szeretne veled. A négyes asztalnál ülnek- közöltem vele gyorsan, de igyekeztem komolyan nézni rá.
-Mégis mi a fene van már megint?- Láttam rajta, hogy kezd elege lenni a vámpírok ügyeiből.
-Nem tudom, de helyezkedj úgy, hogy a szomszéd asztaltól majd én is halljam- adtam ki az utasítást.
-Rendben- egyezett bele a lakótársam, bár nem valami boldogan.
Megan odaért az asztalhoz és egy szívélyes mosoly kíséretében adott puszit Willnek és intett Dawnnak. Ezután ráfintorgott Ericre. Miközben az üres asztal felé tartottam, jót mosolyogtam ezen.
- Mit akartok?-Kérdezte.
-Ülj csak le- mondta Eric és a maga mellett lévő helyre mutatott. Barátnőm kelletlenül foglalt helyett a magas vámpír mellett.
-Siessetek, mert éppen dolgozok- mondta Megan.
-A világ vámpírjai minden ötvenedik évben összegyűlnek. Ez a Magnum consilium,vagyis a nagy tanács. Ez egy titkos tanácskozás, csak a vámpírok és azok meghívottjai vehetnek rajta részt. Itt intézik a vámpírok a peres ügyeiket, a házasságaikat, szerződéseiket. Annabell, Louissiana királynője szeretné, ha te is ott lennél. Más vámpírok nem vámpír vendégeiben kellene olvasnod- vágott bele a közepébe Eric.
- De ez veszélyes- szűrte a fogai között Will.
-És mit kapnék én, ha azt mondanám elmegyek?- érdeklődött Megan. Bele fog menni. Ettől féltem. Arra a gyűlésre tünde még egyszer sem jutott be. A vadászok bármit megadtak volna a bejutásért. De ha Megan elmegy, én nem tudok vele menni, nem tudom megvédeni és kevés a gyűlésnél veszélyesebb hely van egy részben tünde gondolatolvasó számára.
-10.000 dollár lenne a fizetséged. És a királynő állja az utazás és a ruházkodás költségeit.- Megan szeme elkerekedett az összeg hallatán. Szegény lány, folyton pénz szűkében volt. Nagy volt a háza, hogy egyedül fenntartsa. Már többször is dolgozott vámpíroknak, de a pénz, amit kapott mindig elment a ház karbantartására. Szegénynek bele kellett mennie. Jött az ősz, a sok eső és beázott a ház teteje. Ezt onnan tudtam, hogy a város ácsával beszélt a ma este folyamán.
-Mikor kellene mennem? Mennyi időre? És hova?- Kérdezte. Bocsánatkérő tekintetet vetett Willre. Tudta, hogy a ő nem akarja, hogy elmenjen. Tudta, hogy veszélyes lesz és annak is tudatában volt, hogy én le fogom tépni a fejét, hogy belement ebbe, ami tényleg megfordult már a fejemben. Értettem az okait, csak nem voltam képes elfogadni.
-Két hét múlva. Az esemény egy hetes. A helyszínt pedig csak az utolsó pillanatban kell megtudnod. Nem akarjuk, hogy kellemetlen meglepetések érjenek minket- mondta Eric. Kellemetlen meglepetésen vajon a vadászokat értette? Valószínű.
-Rendben, elmegyek- mondta Megan én meg a fejemre csaptam. Most mégis mi a fenét fogok csinálni?! Lakótársam visszaállt a munkába, majd én is követtem. A vámpír társaság pár perc múlva távozott. Eric elégedetten, Will meg majd felrobbanva. Gondolom ma este még meg fog jelenni Megannél, hogy lebeszélje. Én is meg akartam próbálni, de valamiért úgy éreztem, hogy ez nem fog menni.
Zárás után fogtam a táskámat és Megannel együtt léptem ki a Spencer's kijáratán. Nem szólalt meg, nem akart vitába keveredni, én pedig a fejemben gyűjtögettem az észérveket arra, hogy lebeszéljem. Amikor beültem a kocsimba megcsörrent a telefonom. Ugyanolyan volt, mint a régi. Mindig volt otthon egy tartalék, általában fél évente elpusztítottam egyet.
-Igen?
-Szia Schuyler! Itt Stan.-Helló főnök!
-Megtudtuk a vámpírok gyűlésének időpontját és be tudunk juttatni téged, meg három általad választott tündét.-Hallottam Stan hangját. Belevágott a közepébe. Semmi udvariaskodás, mint például, hogy vagy Schuyler? Ugye nem esett semmi bajod az elmúlt napokban. Sajnálom, hogy nem küldtem senkit, vagy valami ilyesmi. Hallottam, hogy rettentően izgatott. Még sosem sikerült ez neki, egyik előző életében sem.
-Ez most komoly? Amúgy is beszélni akartam erről veled. Megannek is meg kell jelennie. Annabell szeretné, ha ő lenne a füle, a nem halott társaságokban.
-Hagytad, hogy Megan belemenjen?!-Kérdezte a főnököm szemrehányóan.
-Mégis mit kellett volna tennem? Ráugrani az asztalra három vámpír társaságában és a fülébe ordibálnom, hogy ne, nem teheted ezt, mert a vesztedbe rohansz! Ma este akartam vele beszélni, de így már nem szükséges, mert ott leszek és vigyázok rá.
-És ha nem lesz arra időd, hogy őt pesztráld? Felderítened kell menni!
-Ha én választom az embereim, mint ahogy az előbb mondtad, akkor majd olyanokat választok, akik képesek vigyázni rá.
-Schuyler, egyszer a sírba viszel! Két nap múlva kérem az embereid névsorát. Kérd meg Angelát, hogy keverjen neked és az embereidnek olyan bájitalt, amitől vámpírszagotok lesz. Két hét múlva indul a repülőtök San Fransiscoba. Az infókat majd később még küldöm. A héten még beszélünk- mondta Stan, majd letette a telefont. Szóval megyek a gyűlésre. Már tudtam, hogy kiket viszek magammal.
Azt a három tündét, akikben a legjobban megbíztam. Roshont, Angelát és Claret. Holnap amúgy is megyek a hozzájuk. Lehet elviszem magammal Megant is, hogy megismerkedjenek.
Hazafelé hajtottam és azon gondolkoztam, milyen álcát öltsek majd a a vámpírok gyűlésén. Egy hét múlva születésnapom van, utána héten pedig küldetés. Én meg még azt reméltem, hogy majd pihenhetek...
A leghangosabb társaság természetesen az én asztalaim egyikénél ült. Nyolc férfi ült ott és már vagy hatodszorra vittem ki nekik az italokat, kezdtek eléggé ittas állapotba kerülni. Egy tálcával közeledtem feléjük és már hallottam, ahogy füttyögnek. Azt nem tudtam, hogy vajon nekem szól-e vagy a következő körnek, csak azt tudtam, hogy a következőt már Dan fogja nekik kihozni.
Odaértem és elkezdtem lepakolni a tálcát, amikor az egyik bunkó megfogta a fenekem. Rögtön felment bennem a pumpa. Mégis hogy képzeli?? Indulatosan fordultam meg és a két keze máris a melleimen. Dan azt mondta, hogy a kocsmában nem verekedünk, így nem pofozhattam fel, pedig jól esett volna.
-Mi van cica, nem szoktak fogdosni?- kezdte a tapizós csávó ledöbbent arckifejezésemet látva. Vetettem rá egy elbűvölő mosolyt, majd a kezemben lévő söröskorsó tartalmát szépen a fejére csorgattam. A haverjai nem bírták abbahagyni a röhögést, a csávó meg nem hitt a szemének. Sarkon fordultam, de elkapta a kezem. Visszafordultam, már lendítettem a karomat, de az én kezem helyett az övé ért célt hamarabb. Áúú... Ember létére elég nagyot ütött. Az arcomhoz kaptam a kezem és reméltem, hogy pirosodott be nagyon a keze helye, de tudtam, hogy kár reménykedni.
-Akkor most távozzon kérem!- szólalt meg egy hang a hátam mögött. Dan volt az.
-Én vagyok itt a vendég,és ez a csaj a fejemre öntötte az italomat!- Védekezett a még mindig a kezemet szorongató seggfej.
-Letapizott. Még jó hogy leöntöttem!-Tiltakoztam.-Most pedig engedje el a karomat, kérem!- Amikor nem engedett kirántottam a kezemet az övéből.
-Kérem távozzon, vagy durvább eszközökhöz folyamodok- mondta Dan halálosan nyugodtam, a csávó pedig nem akarta megvárni, így lassan kiment a kocsmából.
-Köszi Dan!- Hálálkodtam.
-Semmiség-mondta, majd visszament a pult mögé. Hátramentem a raktárban lévő kis személyzeti mosdóba. Az arcomat tanulmányoztam. Belilulni ugyan nem fog, de elég piros volt, ahogy sejtettem. Pár percre tettem rá hideg borogatást, majd visszamentem és ismét belekezdtem a felszolgálásba.
Közben párszor kedvesen rámosolyogtam Danre és beszélgettünk pár szót. Kezdtem azt hinni, hogy akár egyszer majd barátok is lehetünk.
Nem kellett sok idő és a körzet seriffje, Eric Northman is megérkezett. Már csak ez kellett a hangulatomnak. Tudtam előre, hogy meg fog jelenni, de azért el tudtam volna viselni, ha mégsem jelenik meg. Leült Willhez és Dawnhoz. Mosolyt ragasztottam az arcomra és az asztalukhoz léptem.
-Mit hozhatok?-Eric felnézett és egy kicsit megdöbbent, hogy ott talált. Nem számított rá. De ez csak pár másodpercig látszódott az arcán. Utána felöltötte szenvtelen álarcát.
-Egy üveg szintetikus vért szeretnék, cicuska- Tudta, tudta, hogy gyűlölöm ha becézgetnek.
-Will, hozzak nektek még egy kört?- Nem adtam meg neki az örömöt, hogy lássa, bármilyen hatást is válthat ki belőlem.
-Persze- mondta Will, de nem igazán figyelt. Az elemzésemben volt elmerülve. Kezdtem magam úgy érezni, mint egy kísérleti patkány, akinek minden egyes mozdulatát figyelik. Visszamentem a pulthoz, de amikor visszafordultam, láttam, hogy a három vámpír máris veszekszik valamin. A mellettük lévő asztal éppen szabad volt. Odamentem az asztalmosó folyadékkal és hallgatóztam. Nagyon el voltak egymással foglalva, észre se vettek.
-Nem engedem el Megant!- mondta Will indulatosan.
-Ezt egyenlőre nem te döntöd el- mondta Eric úgy, hogy az biztos sértő legyen.
-Megan az enyém, nem bánthatod!- Csapott az asztalra.
-Nem akarom bántani! De Annabell a királynőd és ha ő elrendel valamit akkor azt kell tenned. Én mindössze közvetítem a feladatot. - Mondta és megrántotta a vállát.
-Nem megyek bele abba, hogy több száz vámpír közé dobd!- Will már vicsorgott én meg szidtam magam, hogy lemaradtam a beszélgetés elejéről.
-Mi is ott lennénk, nem lenne védtelen.
-Mert te annyira megbízható vagy- ironizált ezúttal Dawn, de amikor Eric villogó szemekkel nézett rá, hirtelen nagyon érdekesnek találta az asztal mintázatát.
-Tudod mit? Kérdezzük meg Megant is. Legyen ez az ő döntése- zárta le a beszélgetést Eric. Vajon miről van szó? És arra a helyre én is el tudok menni, hogy vigyázzak Meganre? Visszaértem a pulthoz és kivittem a vámpírok rendelését.
-Idehívnád Megant?- kérdezte Will.
-Persze- mondtam kedvesen. Körbenéztem a kocsmában és amikor megláttam Megant épp egy asztaltól tartott a raktárba. Utána mentem és a mosdóban értem utol. Épp a haját csinálta.
-Szia Schuyler! Na hogy bírod?-Érdeklődött. Jó volt a hangulata, mosolygott és csacsogós hangulatban volt.
-Meg vagyok. Bár a lábaim kezdik felmondani a szolgálatot- Képes voltam kilométereket futni, de az egész estés fel alá toporgás elég fárasztó volt.
-Már csak egy óra és végeztünk- mondta Megan biztatóan és kifelé indult.
-Várj! Will és Eric beszélni szeretne veled. A négyes asztalnál ülnek- közöltem vele gyorsan, de igyekeztem komolyan nézni rá.
-Mégis mi a fene van már megint?- Láttam rajta, hogy kezd elege lenni a vámpírok ügyeiből.
-Nem tudom, de helyezkedj úgy, hogy a szomszéd asztaltól majd én is halljam- adtam ki az utasítást.
-Rendben- egyezett bele a lakótársam, bár nem valami boldogan.
Megan odaért az asztalhoz és egy szívélyes mosoly kíséretében adott puszit Willnek és intett Dawnnak. Ezután ráfintorgott Ericre. Miközben az üres asztal felé tartottam, jót mosolyogtam ezen.
- Mit akartok?-Kérdezte.
-Ülj csak le- mondta Eric és a maga mellett lévő helyre mutatott. Barátnőm kelletlenül foglalt helyett a magas vámpír mellett.
-Siessetek, mert éppen dolgozok- mondta Megan.
-A világ vámpírjai minden ötvenedik évben összegyűlnek. Ez a Magnum consilium,vagyis a nagy tanács. Ez egy titkos tanácskozás, csak a vámpírok és azok meghívottjai vehetnek rajta részt. Itt intézik a vámpírok a peres ügyeiket, a házasságaikat, szerződéseiket. Annabell, Louissiana királynője szeretné, ha te is ott lennél. Más vámpírok nem vámpír vendégeiben kellene olvasnod- vágott bele a közepébe Eric.
- De ez veszélyes- szűrte a fogai között Will.
-És mit kapnék én, ha azt mondanám elmegyek?- érdeklődött Megan. Bele fog menni. Ettől féltem. Arra a gyűlésre tünde még egyszer sem jutott be. A vadászok bármit megadtak volna a bejutásért. De ha Megan elmegy, én nem tudok vele menni, nem tudom megvédeni és kevés a gyűlésnél veszélyesebb hely van egy részben tünde gondolatolvasó számára.
-10.000 dollár lenne a fizetséged. És a királynő állja az utazás és a ruházkodás költségeit.- Megan szeme elkerekedett az összeg hallatán. Szegény lány, folyton pénz szűkében volt. Nagy volt a háza, hogy egyedül fenntartsa. Már többször is dolgozott vámpíroknak, de a pénz, amit kapott mindig elment a ház karbantartására. Szegénynek bele kellett mennie. Jött az ősz, a sok eső és beázott a ház teteje. Ezt onnan tudtam, hogy a város ácsával beszélt a ma este folyamán.
-Mikor kellene mennem? Mennyi időre? És hova?- Kérdezte. Bocsánatkérő tekintetet vetett Willre. Tudta, hogy a ő nem akarja, hogy elmenjen. Tudta, hogy veszélyes lesz és annak is tudatában volt, hogy én le fogom tépni a fejét, hogy belement ebbe, ami tényleg megfordult már a fejemben. Értettem az okait, csak nem voltam képes elfogadni.
-Két hét múlva. Az esemény egy hetes. A helyszínt pedig csak az utolsó pillanatban kell megtudnod. Nem akarjuk, hogy kellemetlen meglepetések érjenek minket- mondta Eric. Kellemetlen meglepetésen vajon a vadászokat értette? Valószínű.
-Rendben, elmegyek- mondta Megan én meg a fejemre csaptam. Most mégis mi a fenét fogok csinálni?! Lakótársam visszaállt a munkába, majd én is követtem. A vámpír társaság pár perc múlva távozott. Eric elégedetten, Will meg majd felrobbanva. Gondolom ma este még meg fog jelenni Megannél, hogy lebeszélje. Én is meg akartam próbálni, de valamiért úgy éreztem, hogy ez nem fog menni.
Zárás után fogtam a táskámat és Megannel együtt léptem ki a Spencer's kijáratán. Nem szólalt meg, nem akart vitába keveredni, én pedig a fejemben gyűjtögettem az észérveket arra, hogy lebeszéljem. Amikor beültem a kocsimba megcsörrent a telefonom. Ugyanolyan volt, mint a régi. Mindig volt otthon egy tartalék, általában fél évente elpusztítottam egyet.
-Igen?
-Szia Schuyler! Itt Stan.-Helló főnök!
-Megtudtuk a vámpírok gyűlésének időpontját és be tudunk juttatni téged, meg három általad választott tündét.-Hallottam Stan hangját. Belevágott a közepébe. Semmi udvariaskodás, mint például, hogy vagy Schuyler? Ugye nem esett semmi bajod az elmúlt napokban. Sajnálom, hogy nem küldtem senkit, vagy valami ilyesmi. Hallottam, hogy rettentően izgatott. Még sosem sikerült ez neki, egyik előző életében sem.
-Ez most komoly? Amúgy is beszélni akartam erről veled. Megannek is meg kell jelennie. Annabell szeretné, ha ő lenne a füle, a nem halott társaságokban.
-Hagytad, hogy Megan belemenjen?!-Kérdezte a főnököm szemrehányóan.
-Mégis mit kellett volna tennem? Ráugrani az asztalra három vámpír társaságában és a fülébe ordibálnom, hogy ne, nem teheted ezt, mert a vesztedbe rohansz! Ma este akartam vele beszélni, de így már nem szükséges, mert ott leszek és vigyázok rá.
-És ha nem lesz arra időd, hogy őt pesztráld? Felderítened kell menni!
-Ha én választom az embereim, mint ahogy az előbb mondtad, akkor majd olyanokat választok, akik képesek vigyázni rá.
-Schuyler, egyszer a sírba viszel! Két nap múlva kérem az embereid névsorát. Kérd meg Angelát, hogy keverjen neked és az embereidnek olyan bájitalt, amitől vámpírszagotok lesz. Két hét múlva indul a repülőtök San Fransiscoba. Az infókat majd később még küldöm. A héten még beszélünk- mondta Stan, majd letette a telefont. Szóval megyek a gyűlésre. Már tudtam, hogy kiket viszek magammal.
Azt a három tündét, akikben a legjobban megbíztam. Roshont, Angelát és Claret. Holnap amúgy is megyek a hozzájuk. Lehet elviszem magammal Megant is, hogy megismerkedjenek.
Hazafelé hajtottam és azon gondolkoztam, milyen álcát öltsek majd a a vámpírok gyűlésén. Egy hét múlva születésnapom van, utána héten pedig küldetés. Én meg még azt reméltem, hogy majd pihenhetek...
2013. augusztus 8., csütörtök
13. fejezet - A vita
Hallottam, ahogy megnyikordul a padló a lépcső alatti tárolóban, Eric felkelt. Kinyílt az ajtó és ő görnyedve lépett ki az alacsony ajtófélfa alatt. Körbenézett, de csak másodpercekkel később látott meg engem. Nem tudtam megfejteni a tekintetét, nem tudtam, hogy mire gondol és ez borzasztó érzés volt, hiszen jól tudtam olvasni az emberekben, általában. Nem tudtam, hogy nekem kellene-e mondanom valamit vagy csak csöndben kéne maradnom, de nem állhattunk ott az idők végezetéig egymásra meredve és a másikat fejtegetve.
-Szia!- mondtam semlegesen, egy aprócska mosoly-szerűség kíséretében.
-Mennem kell!- Mondta érzelem nélkül és elindult felém, furcsálltam aztán leesett, hogy az ajtó előtt állok. Nem mozdultam, mindent meg kell beszélnünk itt és most. Én nem vagyok hajlandó várni.
-Nem mész sehova addig, amíg meg nem beszéltünk bizonyos problémákat - jelentettem ki és keresztbe fontam a karjaim.
-Nem sok kedvem van most veled beszélgetni...- gúnyos volt, túlságosan is.
-Nekem sincs- mondtam kissé megemelve a hangomat.- De muszáj lesz.
-És mióta diktálod te a feltételeket? Csak pár percembe telne, hogy ne mozogj többet- fenyegetett a fogait kivillantva. Elmosolyodtam és a combomra erősített karó hűs érintésére koncentráltam.
-Nekem sem telne több időbe, hogy egy kis meglepetést döfjek a szívedbe- viszonoztam, a fenyegetést- de nem teszem, mert vannak dolgok, amiket meg kell tudnom.
-Nem fogok rád vadászni a véred miatt, ha ezt szeretnéd tudni, mert megmentetted az életemet, de ennél többel nem tartozom neked.- Ha nem lett volna ott a "véred miatt", akkor elengedtem volna, de így még Damon benne volt a pakliban.
-Nem ez az, amit meg akarok beszélni. Rájöttél, hogy tünde vagyok...
-Nem volt nehéz...- vágott közbe.
-De egy ideig mégis becsaptalak...-mondtam a lehető leggonoszabb arckifejezésemmel.- Szóval, a korodra való tekintettel nyilván elég sok mindent tudsz rólunk és tudod, hogy más korokban is éltünk. Nos éjjel, álmomban visszatértem egy előző életembe, ahol te öltél meg, egy másik tünde parancsára. Tudni szeretném, hogy ez a "kapcsolat", most is meg van-e köztetek- összefontam magam előtt a karjaimat és vártam a választ.
-Nem szoktam tündék szolgálatában állni- szűrte a fogai között.
-Egyszer mégis megtetted - makacskodtam.
-Az csak egy álom, mi van ha nem történt meg?!- Túl hevesen csattant fel.
-Nem sima ember vagyok, hogy csak hülyeségeket álmodjak, bármennyire is nehéz felfognod. Azon az estén hoztad át Pamet. Emlékezned kell és választ kell adnod!
-Nem tartozom neked válasszal.- Ennél a pontnál már ordibálásba ment át a mi kis vitánk.
-Megmentettem az életedet, az enyém kockáztatásával. Tartozol!
-Nem kértem, hogy ezt tedd!
-De megtettem, ne kérdezd miért, de megtettem!- Pár percig farkasszemet néztünk és csak a csendben döbbentem rá, hogy csal alig 10 centire állunk egymástól.
-Az volt az egyetlen nap az életemben, amikor egy tünde szolgálatában álltam és az is egy adósság miatt történt, amit le kellett dolgoznom. Nem tudom mi van köztetek, de én nem jelentek rád veszélyt ilyen szempontból- mondta úgy, hogy kihangsúlyozta a mondat második részét. Egyrészről megnyugodhattam, másrészről félhettem, nem jutottam valami sokat előre... - Miért mentettél meg? A fajtáink utálják egymást és te mégis megmentettél, pedig simán elszökhettél volna.- Percekig csak bámultam Ericre.
-Miért mentettelek meg?-kérdeztem én is.- Őszintén mondom, hogy fogalmam sincs. Mert szimpatikusnak találtalak? Nem nem hiszem. Mert bírom a vámpírokat? Főleg nem. Én csak... magától értetődőnek tűnt, hogy nem hagylak ott. Valamiért bíztam benned.
-Ha bíztál bennem, miért hazudtál mindenről?- Kicsit megbántottnak tűnt, nem mintha én nem lettem volna az.
-Nem hazudtam mindenről- suttogtam. Hirtelen már nem voltam olyan dühös, hanem bántott, hogy azt hitte, csak megvezettem. És ez borzalmasan idegsített valahol, az agyam hátsó részében ott motoszkált, hogy nem kéne így lennie. Ott kellett volna őt hagynom, had rohadjon meg a napon, miközben én fáradság nélkül küldtem el egy újabb vámpírt a halálba. Ha más lett volna, akkor lehet, hogy így lett volna. De volt valami Ericben, ami vonzott.
-Szóval tényleg Schuyler a neved, kedves, hogy ezt elmondtad. De a vezetékneved már nem kötötted az orromra.- Ez így volt. A Van Alan híres vadász név volt. A legtöbb vámpír összerezzent, amikor meghallotta és megpróbált kinyírni.
Az, hogy karókkal és tőrökkel járkáltam, még nem jelentette automatikusan a vadász létet, sok tünde tett így, főleg önvédelemből. A vámpírok amúgy is azt hittél, hogy a családom kihalóban van és a még élők a tündék világában tartózkodnak. Nem akartam most verekedésbe keveredni, inkább témát váltottam.
-Nem hazudtam a könyvekről, zenékről...
-A semleges témákban persze, nyugodt vagyok-mondta gúnyosan.
-A szüleimről sem hazudtam- mondtam megsemmisülten. Eric döbbenten nézett rám. Azt hitte, hogy az is csak kitaláció volt?- Jobb ha most mész-mondtam halkan - tudtam, hogy hallja.
-Schuyler sajnálom, én...- kezdett bele, de nem szándékoztam végighallgatni, mert eluralkodott rajtam az az énem, ami a helyes dolgot tette volna. Otthagyta volna.
-Menj!- mondtam hangosabban, félre álltam az útból és határozottam mutattam a bejárati ajtó felé. Eric szépen lassan kilépett az ajtón és még visszanézett, mielőtt vámpírsebességgel hagyta el a ház körüli tisztást. Próbáltam nem sírni, csak egyetlen könnycsepp gördült le az arcomon. Nem bírtam a bezártságot, a házat, el kellett mennem valahova.
Általában ilyenkor vadászni mentem, de azt most nem tudtam volna végigcsinálni. Felszaladtam a szobámba a táskámért, ami most már az igazi nagy, mindent elnyelő táskám volt. A földszinten álló kis asztalról felkaptam a kocsikulcsom, behuppantam az autómba és elindultam a Spencer's felé. Hihetetlen, de vártam, hogy ismét találkozzak Megannel.
Beléptem a bárba, elég nagy tömeg fogadott, alig találtam üres asztalt. Volt egy kis bűntudatom, hogy egyedül foglalok el egy négyszemélyes asztalt, de gyorsan leküzdöttem. Szememmel Megant kerestem és meg is találtam, ahogy éppen az asztalok között cikázott. Megnéztem az étlapot. Húha, ott aztán mindent meg lehetett találni, ami egészségtelen, finom és laktató volt, az én helyem. Megan megállt az asztalomnál és már kérdezte is:
-Mit hozhatok?- Kicsit el volt foglalva szegény, fel sem tűnt neki, hogy ki ül az asztalnál.
-Szia Megan!- A fejére csapott.
-Úristen! Szia Schuyler! Bocsi, csak úgy látszik, hogy akármennyire kicsi is a bár, itt két pincérnő is kevés.
-Hogy-hogy ekkora a forgalom?
-Valami meccs lesz este és kocsmában meg plazma tévé van, itt szívesebben nézik. Mit hozhatok?
-Besegítsek ma este is?- Meglepődött, hogy felajánlottam, de szívesen fogadta és 10 perc múlva már én is a Spencer's-es egyenruhában feszítettem. Megan megmutatta, hogy melyik asztalokat kéne vinnem és hogy hol rendeltek már és mit. Kivittem jó pár tálca sört és büszke voltam magamra, mert nem tévesztettem el semmit és elég sok borravalót kaptam. Már egy órája pörögtem, amikor vámpírok léptek be a bárba. A már általam ismert Will és egy fiatal, vörös hajú lány. A lány alacsony volt, de az arca, akár egy porcelánbabáé. Hatalmas szerencsémre, olyan asztalt választottak, amit nekem kellett kiszolgálnom. Kelletlenül ugyan, de szívélyes mosollyal mentem oda az asztalhoz.
-Sziasztok! Mit hozhatok?
-Á Schuyler, milyen rég láttalak. Hova tűntél?- kérdezte Will. Komolyan? Tényleg? Úgy tette fel a kérdést, hogy az biztosan sértő legyen.
-Kérdezd a seriffed!- A vámpíroknak eléggé bonyolult volt a társadalmi rendszerük, a tündékéhez hasonló. Minden államnak volt egy királya vagy királynője. Alattuk álltak a seriffek, a körzetek irányítói. És alattuk álltak az olyan vámpírok, nos az olyanok, mint Will. Nem túl idősek, nem túl befolyásosak.
-Mi köze lenne Ericnek hozzád?- Meg volt zavarodva és rögeszmésen azt hitte, hogy Megant akarom bántani, az is megfordult a fejében, hogy Ericnek dolgozom.
-Ez egy eléggé kényes téma számomra, én nem fogom elmesélni. Ki a partnered?-kérdeztem a fiatal lányra mosolyogva. Szegény ha nem lett volna vámpír és napra mehetett volna, tuti a világ legnagyobb kifutóin állt volna.
-Ő a gyermekem, Dawn- mondta Will szűkszavúan. Szóval őt teremtette Will. Kedves lánynak tűnt, bár nem szólalt meg. A bemutatásnál is csak egy egészen picit biccentett. -És hidd el meg fogom kérdezni Erictől, ugyanis ha minden igaz, ma este ő is meg fog itt jelenni.- Bár nem tudta, hogy miért, de azt tudta, hogy ez hatást fog belőlem kiváltani. Én viszont nem adtam meg neki ezt az örömöt. Továbbra is mosolyogtam, szemrebbenés nélkül tettem fel az újabb kérdést:
-Akkor mit hozhatok?
- Szintetikus vért- felelte Will. Áh igen a szintetikus vér, aminek köszönhetően a vámpírok szabadon szaladgáltak össze-vissza.
-Máris hozom- visszamentem a pulthoz leadtam Dannek a rendelést és amíg ő megmelegítette újabb asztalhoz mentem. Öt fiatal ült az asztalnál, az egyiküket ismertem, Jace, Megan bátyja.
-Sziasztok! Mit hozhatok?
-Szia Schuyler! Örülök, hogy újra látlak- mondta Jace egy vadító mosoly kíséretében. Hát bármit is akart elérni, rám nem volt hatással.
-Én is örülök Jace- mondtam mosolyogva. Nem tudtam nem észrevenni, ahogy a négy haverja a nyálát csorgatja rám. Hízelgő volt és mivel önbizalom-tuningra volt szükségem, jól esett. -Kik a barátaid?- kérdeztem és olyan mosolyt villantottam, amitől a vámpírok is olvadni szoktak.
-Hoyt, Jason, Max és Gabe- mutatott körbe Jace. Egyik fiú sem volt valami nagy szám, bár Jace mellett nem is tűnt ki senki.- És két kancsó sört szeretnénk.- Visszaindultam a pulthoz, kivittem a szintetikus vért és a sört. Közben azon gondolkodtam, hogy elhúzzam-e a csíkot, mielőtt Eric ideér. De arra jutottam, hogy nem hazudtolhatom meg önmagam azzal, hogy megfutamodok. Itt leszek, várni fogom. Amúgy is fúrta az oldalamat, hogy mire készül ez a 3 vámpír ezen a félreeső helyen.
-Szia!- mondtam semlegesen, egy aprócska mosoly-szerűség kíséretében.
-Mennem kell!- Mondta érzelem nélkül és elindult felém, furcsálltam aztán leesett, hogy az ajtó előtt állok. Nem mozdultam, mindent meg kell beszélnünk itt és most. Én nem vagyok hajlandó várni.
-Nem mész sehova addig, amíg meg nem beszéltünk bizonyos problémákat - jelentettem ki és keresztbe fontam a karjaim.
-Nem sok kedvem van most veled beszélgetni...- gúnyos volt, túlságosan is.
-Nekem sincs- mondtam kissé megemelve a hangomat.- De muszáj lesz.
-És mióta diktálod te a feltételeket? Csak pár percembe telne, hogy ne mozogj többet- fenyegetett a fogait kivillantva. Elmosolyodtam és a combomra erősített karó hűs érintésére koncentráltam.
-Nekem sem telne több időbe, hogy egy kis meglepetést döfjek a szívedbe- viszonoztam, a fenyegetést- de nem teszem, mert vannak dolgok, amiket meg kell tudnom.
-Nem fogok rád vadászni a véred miatt, ha ezt szeretnéd tudni, mert megmentetted az életemet, de ennél többel nem tartozom neked.- Ha nem lett volna ott a "véred miatt", akkor elengedtem volna, de így még Damon benne volt a pakliban.
-Nem ez az, amit meg akarok beszélni. Rájöttél, hogy tünde vagyok...
-Nem volt nehéz...- vágott közbe.
-De egy ideig mégis becsaptalak...-mondtam a lehető leggonoszabb arckifejezésemmel.- Szóval, a korodra való tekintettel nyilván elég sok mindent tudsz rólunk és tudod, hogy más korokban is éltünk. Nos éjjel, álmomban visszatértem egy előző életembe, ahol te öltél meg, egy másik tünde parancsára. Tudni szeretném, hogy ez a "kapcsolat", most is meg van-e köztetek- összefontam magam előtt a karjaimat és vártam a választ.
-Nem szoktam tündék szolgálatában állni- szűrte a fogai között.
-Egyszer mégis megtetted - makacskodtam.
-Az csak egy álom, mi van ha nem történt meg?!- Túl hevesen csattant fel.
-Nem sima ember vagyok, hogy csak hülyeségeket álmodjak, bármennyire is nehéz felfognod. Azon az estén hoztad át Pamet. Emlékezned kell és választ kell adnod!
-Nem tartozom neked válasszal.- Ennél a pontnál már ordibálásba ment át a mi kis vitánk.
-Megmentettem az életedet, az enyém kockáztatásával. Tartozol!
-Nem kértem, hogy ezt tedd!
-De megtettem, ne kérdezd miért, de megtettem!- Pár percig farkasszemet néztünk és csak a csendben döbbentem rá, hogy csal alig 10 centire állunk egymástól.
-Az volt az egyetlen nap az életemben, amikor egy tünde szolgálatában álltam és az is egy adósság miatt történt, amit le kellett dolgoznom. Nem tudom mi van köztetek, de én nem jelentek rád veszélyt ilyen szempontból- mondta úgy, hogy kihangsúlyozta a mondat második részét. Egyrészről megnyugodhattam, másrészről félhettem, nem jutottam valami sokat előre... - Miért mentettél meg? A fajtáink utálják egymást és te mégis megmentettél, pedig simán elszökhettél volna.- Percekig csak bámultam Ericre.
-Miért mentettelek meg?-kérdeztem én is.- Őszintén mondom, hogy fogalmam sincs. Mert szimpatikusnak találtalak? Nem nem hiszem. Mert bírom a vámpírokat? Főleg nem. Én csak... magától értetődőnek tűnt, hogy nem hagylak ott. Valamiért bíztam benned.
-Ha bíztál bennem, miért hazudtál mindenről?- Kicsit megbántottnak tűnt, nem mintha én nem lettem volna az.
-Nem hazudtam mindenről- suttogtam. Hirtelen már nem voltam olyan dühös, hanem bántott, hogy azt hitte, csak megvezettem. És ez borzalmasan idegsített valahol, az agyam hátsó részében ott motoszkált, hogy nem kéne így lennie. Ott kellett volna őt hagynom, had rohadjon meg a napon, miközben én fáradság nélkül küldtem el egy újabb vámpírt a halálba. Ha más lett volna, akkor lehet, hogy így lett volna. De volt valami Ericben, ami vonzott.
-Szóval tényleg Schuyler a neved, kedves, hogy ezt elmondtad. De a vezetékneved már nem kötötted az orromra.- Ez így volt. A Van Alan híres vadász név volt. A legtöbb vámpír összerezzent, amikor meghallotta és megpróbált kinyírni.
Az, hogy karókkal és tőrökkel járkáltam, még nem jelentette automatikusan a vadász létet, sok tünde tett így, főleg önvédelemből. A vámpírok amúgy is azt hittél, hogy a családom kihalóban van és a még élők a tündék világában tartózkodnak. Nem akartam most verekedésbe keveredni, inkább témát váltottam.
-Nem hazudtam a könyvekről, zenékről...
-A semleges témákban persze, nyugodt vagyok-mondta gúnyosan.
-A szüleimről sem hazudtam- mondtam megsemmisülten. Eric döbbenten nézett rám. Azt hitte, hogy az is csak kitaláció volt?- Jobb ha most mész-mondtam halkan - tudtam, hogy hallja.
-Schuyler sajnálom, én...- kezdett bele, de nem szándékoztam végighallgatni, mert eluralkodott rajtam az az énem, ami a helyes dolgot tette volna. Otthagyta volna.
-Menj!- mondtam hangosabban, félre álltam az útból és határozottam mutattam a bejárati ajtó felé. Eric szépen lassan kilépett az ajtón és még visszanézett, mielőtt vámpírsebességgel hagyta el a ház körüli tisztást. Próbáltam nem sírni, csak egyetlen könnycsepp gördült le az arcomon. Nem bírtam a bezártságot, a házat, el kellett mennem valahova.
Általában ilyenkor vadászni mentem, de azt most nem tudtam volna végigcsinálni. Felszaladtam a szobámba a táskámért, ami most már az igazi nagy, mindent elnyelő táskám volt. A földszinten álló kis asztalról felkaptam a kocsikulcsom, behuppantam az autómba és elindultam a Spencer's felé. Hihetetlen, de vártam, hogy ismét találkozzak Megannel.
Beléptem a bárba, elég nagy tömeg fogadott, alig találtam üres asztalt. Volt egy kis bűntudatom, hogy egyedül foglalok el egy négyszemélyes asztalt, de gyorsan leküzdöttem. Szememmel Megant kerestem és meg is találtam, ahogy éppen az asztalok között cikázott. Megnéztem az étlapot. Húha, ott aztán mindent meg lehetett találni, ami egészségtelen, finom és laktató volt, az én helyem. Megan megállt az asztalomnál és már kérdezte is:
-Mit hozhatok?- Kicsit el volt foglalva szegény, fel sem tűnt neki, hogy ki ül az asztalnál.
-Szia Megan!- A fejére csapott.
-Úristen! Szia Schuyler! Bocsi, csak úgy látszik, hogy akármennyire kicsi is a bár, itt két pincérnő is kevés.
-Hogy-hogy ekkora a forgalom?
-Valami meccs lesz este és kocsmában meg plazma tévé van, itt szívesebben nézik. Mit hozhatok?
-Besegítsek ma este is?- Meglepődött, hogy felajánlottam, de szívesen fogadta és 10 perc múlva már én is a Spencer's-es egyenruhában feszítettem. Megan megmutatta, hogy melyik asztalokat kéne vinnem és hogy hol rendeltek már és mit. Kivittem jó pár tálca sört és büszke voltam magamra, mert nem tévesztettem el semmit és elég sok borravalót kaptam. Már egy órája pörögtem, amikor vámpírok léptek be a bárba. A már általam ismert Will és egy fiatal, vörös hajú lány. A lány alacsony volt, de az arca, akár egy porcelánbabáé. Hatalmas szerencsémre, olyan asztalt választottak, amit nekem kellett kiszolgálnom. Kelletlenül ugyan, de szívélyes mosollyal mentem oda az asztalhoz.
-Sziasztok! Mit hozhatok?
-Á Schuyler, milyen rég láttalak. Hova tűntél?- kérdezte Will. Komolyan? Tényleg? Úgy tette fel a kérdést, hogy az biztosan sértő legyen.
-Kérdezd a seriffed!- A vámpíroknak eléggé bonyolult volt a társadalmi rendszerük, a tündékéhez hasonló. Minden államnak volt egy királya vagy királynője. Alattuk álltak a seriffek, a körzetek irányítói. És alattuk álltak az olyan vámpírok, nos az olyanok, mint Will. Nem túl idősek, nem túl befolyásosak.
-Mi köze lenne Ericnek hozzád?- Meg volt zavarodva és rögeszmésen azt hitte, hogy Megant akarom bántani, az is megfordult a fejében, hogy Ericnek dolgozom.
-Ez egy eléggé kényes téma számomra, én nem fogom elmesélni. Ki a partnered?-kérdeztem a fiatal lányra mosolyogva. Szegény ha nem lett volna vámpír és napra mehetett volna, tuti a világ legnagyobb kifutóin állt volna.
-Ő a gyermekem, Dawn- mondta Will szűkszavúan. Szóval őt teremtette Will. Kedves lánynak tűnt, bár nem szólalt meg. A bemutatásnál is csak egy egészen picit biccentett. -És hidd el meg fogom kérdezni Erictől, ugyanis ha minden igaz, ma este ő is meg fog itt jelenni.- Bár nem tudta, hogy miért, de azt tudta, hogy ez hatást fog belőlem kiváltani. Én viszont nem adtam meg neki ezt az örömöt. Továbbra is mosolyogtam, szemrebbenés nélkül tettem fel az újabb kérdést:
-Akkor mit hozhatok?
- Szintetikus vért- felelte Will. Áh igen a szintetikus vér, aminek köszönhetően a vámpírok szabadon szaladgáltak össze-vissza.
-Máris hozom- visszamentem a pulthoz leadtam Dannek a rendelést és amíg ő megmelegítette újabb asztalhoz mentem. Öt fiatal ült az asztalnál, az egyiküket ismertem, Jace, Megan bátyja.
-Sziasztok! Mit hozhatok?
-Szia Schuyler! Örülök, hogy újra látlak- mondta Jace egy vadító mosoly kíséretében. Hát bármit is akart elérni, rám nem volt hatással.
-Én is örülök Jace- mondtam mosolyogva. Nem tudtam nem észrevenni, ahogy a négy haverja a nyálát csorgatja rám. Hízelgő volt és mivel önbizalom-tuningra volt szükségem, jól esett. -Kik a barátaid?- kérdeztem és olyan mosolyt villantottam, amitől a vámpírok is olvadni szoktak.
-Hoyt, Jason, Max és Gabe- mutatott körbe Jace. Egyik fiú sem volt valami nagy szám, bár Jace mellett nem is tűnt ki senki.- És két kancsó sört szeretnénk.- Visszaindultam a pulthoz, kivittem a szintetikus vért és a sört. Közben azon gondolkodtam, hogy elhúzzam-e a csíkot, mielőtt Eric ideér. De arra jutottam, hogy nem hazudtolhatom meg önmagam azzal, hogy megfutamodok. Itt leszek, várni fogom. Amúgy is fúrta az oldalamat, hogy mire készül ez a 3 vámpír ezen a félreeső helyen.
2013. június 20., csütörtök
12.fejezet - Azok a borzalmas álmok
Hirtelen egy hatalmas bálteremben találtam magam. Magas falak, az egyik oldalon hatalmas ablakok, gyönyörű bársonyfüggönyökkel. Téglalap alakú helység volt, két végén sötét fából készült, kétszárnyas ajtók. A terem tele volt gyönyörű báli ruhás emberekkel, akik kecsesen keringtek a terem közepén a táncpartnerükkel.
Mindannyian álarcot viseltek. Jobbra néztem és egy hatalmas tükör állt előttem. Arany keretes, díszes tükör volt. Végignéztem magamon. Éj fekete hajam kusza kontyban volt a fejem tetejére tornyozva. Benne csillogó ezüst kövek, melyek úgy festettek, mint égen a csillagok. Szemeimet álarc takarta, ami királykék volt. Szemeim ívét ezüst kövek követték. Nyakamban csodálatos nyaklánc, ezüst foglalatos kék kövek. A ruhám is királykék volt, sokat sejtető abroncsos szoknya, és feszes felső rész, a már említett kis ezüst kövekkel.
Kesztyű volt a kezemen és amikor egy mély levegőt akartam venni, csak akkor érzékeltem, hogy kényelmetlen és felesleges fűzőt is viseltem. Hiányoltam a mai világból a kiöltözést, a bálokat, a tartást, ami akkor meg volt az emberek javában.
Sokszor cseppentem ilyen álomba, ez a tündék reinkarnációjának egyik mellékhatása volt, a régi életeim egyes momentumait láttam. Most is azt tettem, amit mindig ilyenkor, elengedtem magam, hogy az események sodorjanak magukkal. A lábam elindult a terem szélén összegyűlt kisebb csoport felé és bájos mosoly terült el az arcomon. A társaságot már ismertem. Ott volt Roshon, Clare és Angela.
Nagyon jó barátaim voltak, mindig. Ők is tündék voltak és hárman teljesen mások voltak, de mindig mellettem álltak és segítettek nekem. Szívből jövő mosolyt küldtem feléjük. Ott volt még Damon is. Ahogy érzékeltem éppen nem voltunk jóban, szóval egy gyilkos pillantást kapott csak. Két ember állt még ott.
A magas, szőke férfit rögtön felismertem. Eric volt az. Elgondolkodva néztem rá és próbáltam kitalálni, hogy milyen korban is lehetek. A ruhák alapján valamikor a 19. század Európájában lehettünk. Eric mellett egy vékony, szőke, törékenynek tűnő nő állt. Rózsaszín ruhát viselt. Tekintete, megjelenésével ellentétben veszedelmes volt. A csalódottságtól a vérszomjasságon keresztül minden volt benne. Ember volt és ahogy az arcát fürkésztem, felismertem.
Pam volt az, tehát a kort eltaláltam és Angliában voltunk. Eric felém nyújtotta a kezét, felkért egy táncra, én pedig örömmel fogadtam el, azért is mert féltékennyé akartam tenni Damon-t és azért is, mert aznap este, Eric volt a célpontom. Könnyedén forogtunk a táncparketten. A vámpíroknak kitűnő volt a memóriája, Eric miért nem emlékezett rám? Vagy nem is jutott eszébe, hogy összekösse a két nőt. Kimelegedtem a tánc közben, az akkori énem épp Damon-ön törte a fejét, én folyton Ericen gondolkodtam.
A táncnak vége szakadt, visszatértünk a társasághoz és Eric Pammel együtt távozott. Ilyenkor birtokomban volt az akkori énem minden tudásának, tehát tudtam, hogy a tető felé indultak. Utánuk indultam és a szemem sarkából láttam, ahogy Damon utánam indul.
Akkor nem foglalkoztam vele, rosszul tettem, ugyanis már emlékeztem, hogyan is végződött az az este. Felértem a tetőre, de nem volt ott senki. London csodálatos panorámája tárult elém, a gázlámpák pislákoló fényével, ahogy azok a Temzére vetődnek. Hallottam, ahogy léptek közelednek felém. Karót rántottam és megfordultam, de egy erős kéz meg is ragadta a csuklóm. Damon állt mögöttem. Levette az álarcát és kárörvendően nézett rám, miközben erősen szorította a csuklómat.
-Gondolom te is tudod mi fog most történni, drága- mondta gonosz vigyorral a képén.
-Most jön az, hogy leszúrlak a másik a karómmal-mondtam negédesen.
-Milyen másikkal?-kérdezte ijedten.
-Ezzel!- mondtam és azzal lendülettel közelített a másik kezemben lévő fegyverem a mellkasa felé. De azt a kezemet egy másik ragadta meg és az nem Damonhöz tartozott. Hátrafordultam és Eric állt mögöttem. Véres volt a szája széle és akkor megéreztem a levegőben. Már nem csak egy vámpír tartózkodott a tetőn. Egy másik is felém közelített és az Pam volt. Ez volt az az éjszaka, amikor Pam átváltozott.
-Gondolom te is tudod mi fog most történni, drága- mondta gonosz vigyorral a képén.
-Most jön az, hogy leszúrlak a másik a karómmal-mondtam negédesen.
-Milyen másikkal?-kérdezte ijedten.
-Ezzel!- mondtam és azzal lendülettel közelített a másik kezemben lévő fegyverem a mellkasa felé. De azt a kezemet egy másik ragadta meg és az nem Damonhöz tartozott. Hátrafordultam és Eric állt mögöttem. Véres volt a szája széle és akkor megéreztem a levegőben. Már nem csak egy vámpír tartózkodott a tetőn. Egy másik is felém közelített és az Pam volt. Ez volt az az éjszaka, amikor Pam átváltozott.
Minden erőmmel a karjaimat akartam mozdítani. Kitéptem a jobb karomat Damon kezéből és a bal kezemet kicsavarva Ericet akartam ledöfni, de ő erősebbnek bizonyult. Mindkét kezemet lefogta, a hátam mögé csavarta és a szorításától elejtettem a karókat. Damon felvette őket.
-Hát úgy érzem itt a vége szerelmem. Majd egy következő életben találkozunk- mondta. Magasba emelte a karját és a gyomromba szúrt. Először nem éreztem fájdalmat, csak valami meleg folyadékot, ahogy megindul lefelé a hasamon. Hirtelen jött a fájdalom és felordítottam. Eric elengedett és a földre estem, az álarc leesett az arcomról. Egy könnycsepp gördült le az arcomon és éreztem, ahogy a vér kezd felbugyogni a torkomon.
-Meg ne próbáld vámpír!-halottam Damon hangját.- Nem ihatsz a véréből, tűnj innen vagy te is meghalsz ma este! És velem nem fogsz tudni ilyen könnyedén elbánni!
Láttam, ahogy Eric elfordul és elindul a bálterembe vezető ajtóhoz, majd ráparancsol Pamre, hogy tartson vele. Damon felém hajolt és ezt mondta:
-Várom, hogy legközelebb találkozzunk.- És ő is elindult lefelé.
A világ kezdett elsötétülni, egyre nehezebben vettem levegőt, de a sebem már nem fájt. Pár pillanatnak érzékeltem csak azt az időt, ami alatt kileheltem a lelkem.
Sikítva ébredtem fel. Miért kellett ezt látnom? Miért kellett ezt megint átélnem? Mit ajánlott Damon Ericnek, hogy ezt tegye akkor? Vagy akkor ilyen kegyetlen volt és csak élvezte, hogy ölhet? Vajon most is Damon szolgálatában áll? Most is lefog majd és végignézi, ahogy az a szemét megöl?
Tudtam, hogy minden perccel közelebb kerülök az ismételt halálomhoz, amit Damon idéz elő, de abban az életemben nem tudtam elképzelni...
-Hát úgy érzem itt a vége szerelmem. Majd egy következő életben találkozunk- mondta. Magasba emelte a karját és a gyomromba szúrt. Először nem éreztem fájdalmat, csak valami meleg folyadékot, ahogy megindul lefelé a hasamon. Hirtelen jött a fájdalom és felordítottam. Eric elengedett és a földre estem, az álarc leesett az arcomról. Egy könnycsepp gördült le az arcomon és éreztem, ahogy a vér kezd felbugyogni a torkomon.
-Meg ne próbáld vámpír!-halottam Damon hangját.- Nem ihatsz a véréből, tűnj innen vagy te is meghalsz ma este! És velem nem fogsz tudni ilyen könnyedén elbánni!
Láttam, ahogy Eric elfordul és elindul a bálterembe vezető ajtóhoz, majd ráparancsol Pamre, hogy tartson vele. Damon felém hajolt és ezt mondta:
-Várom, hogy legközelebb találkozzunk.- És ő is elindult lefelé.
A világ kezdett elsötétülni, egyre nehezebben vettem levegőt, de a sebem már nem fájt. Pár pillanatnak érzékeltem csak azt az időt, ami alatt kileheltem a lelkem.
Sikítva ébredtem fel. Miért kellett ezt látnom? Miért kellett ezt megint átélnem? Mit ajánlott Damon Ericnek, hogy ezt tegye akkor? Vagy akkor ilyen kegyetlen volt és csak élvezte, hogy ölhet? Vajon most is Damon szolgálatában áll? Most is lefog majd és végignézi, ahogy az a szemét megöl?
Tudtam, hogy minden perccel közelebb kerülök az ismételt halálomhoz, amit Damon idéz elő, de abban az életemben nem tudtam elképzelni...
Ránéztem az órámra, este nyolc órát mutatott. Elég sokat aludtam, de így is végtelenül fáradt voltam. Levánszorogtam a lépcsőn, majd be a konyhába, ahol lefőzve várt a kávé. Istenem Megan egyre jobban ismer. Kortyolgatni kezdtem és a hasam figyelmeztető korgása után a hűtőhöz indultam, amin egy újabb üzenet várt lakótársamtól:
Szia!
Elvállaltam az esti műszakot a bárban, csak hajnalban jövök. Csináltam neked reggelit! Holnap magyarázatot követelek!!! Remélem jót aludtál :)
Ja és a Nap 9-kor nyugszik!!!
Megan
Tehát egy órám van addig, hogy egy mindenféleképpen kényelmetlen beszélgetést kezdjek Erickel. Kinyitottam a hűtőt és Isten áldja Megant egy nagy tányér palacsinta látványa fogadott. Kivettem és asztalhoz ültem egy üveg mogyoróvaj társaságában.
-Hogy te mennyivel jobb vagy, mint a pasik...-beszéltem hangosan az üveghez, teli szájjal.
Ezután felmentem a fürdőbe, megfürödtem, megcsináltam a hajam, feldobtam egy kis sminket és egész végig énekeltem, figyelemelterelő gyanánt. Felöltöztem.A melegre való tekintettel egy kék tüdőszoknyát vettem, egy barna ujjatlannal, egy aranyos nyári csizmával.
Elvállaltam az esti műszakot a bárban, csak hajnalban jövök. Csináltam neked reggelit! Holnap magyarázatot követelek!!! Remélem jót aludtál :)
Ja és a Nap 9-kor nyugszik!!!
Megan
Tehát egy órám van addig, hogy egy mindenféleképpen kényelmetlen beszélgetést kezdjek Erickel. Kinyitottam a hűtőt és Isten áldja Megant egy nagy tányér palacsinta látványa fogadott. Kivettem és asztalhoz ültem egy üveg mogyoróvaj társaságában.
-Hogy te mennyivel jobb vagy, mint a pasik...-beszéltem hangosan az üveghez, teli szájjal.
Ezután felmentem a fürdőbe, megfürödtem, megcsináltam a hajam, feldobtam egy kis sminket és egész végig énekeltem, figyelemelterelő gyanánt. Felöltöztem.A melegre való tekintettel egy kék tüdőszoknyát vettem, egy barna ujjatlannal, egy aranyos nyári csizmával.
Megszokásból aggattam magamra a fegyvereimet. Megnéztem a postát és egy levél volt kirakva a kis asztalra, amit nekem címeztek. Szálkás betűk, elegánsak, rögtön felismertem, a nagyapám kézírása volt. Kibontottam a borítékot és falni kezdtem a sorokat.
Drága Schuyler!
Egy hét múlva ünnepeled 22. születésnapodat és arra gondoltam, meglátogatnálak ezen alkalomból új lakhelyeden. Nagyon hiányzol már és remélem semmi bajod nem esett azóta, hogy utoljára láttalak. Kíváncsi vagyok a tünde származású lakótársadra is, remélem örömmel fogad majd az otthonában, ugyanis hírekkel szolgálhatok majd a felmenőiről.
Hallottam a tegnapi kis kalandodról, beszélnünk kell majd róla!
Ezerszer ölel nagyapádOromis
Jövő héten meglátogat hát a nagyapám. Elképesztő volt, hiszen már évek óta nem láttam. Borzalmasan hiányzott és már akkor izgatott voltam. Nem szerettem a születésnapjaimat, de így megérte várni.
Volt még fél órám napnyugtáig, szóval küldtem egy kör sms-t tünde barátaimnak, bekapcsoltam a laptopom és máris webkamerás kapcsolatban voltunk. Ott volt Roshon, a hűséges fiú barátom, aki földidomár volt, kreol bőrű és olyan hihetetlenül barna szemei voltak, hogy a nők rögtön olvadoztak, amint rájuk pillantott.
Drága Schuyler!
Egy hét múlva ünnepeled 22. születésnapodat és arra gondoltam, meglátogatnálak ezen alkalomból új lakhelyeden. Nagyon hiányzol már és remélem semmi bajod nem esett azóta, hogy utoljára láttalak. Kíváncsi vagyok a tünde származású lakótársadra is, remélem örömmel fogad majd az otthonában, ugyanis hírekkel szolgálhatok majd a felmenőiről.
Hallottam a tegnapi kis kalandodról, beszélnünk kell majd róla!
Ezerszer ölel nagyapádOromis
Jövő héten meglátogat hát a nagyapám. Elképesztő volt, hiszen már évek óta nem láttam. Borzalmasan hiányzott és már akkor izgatott voltam. Nem szerettem a születésnapjaimat, de így megérte várni.
Volt még fél órám napnyugtáig, szóval küldtem egy kör sms-t tünde barátaimnak, bekapcsoltam a laptopom és máris webkamerás kapcsolatban voltunk. Ott volt Roshon, a hűséges fiú barátom, aki földidomár volt, kreol bőrű és olyan hihetetlenül barna szemei voltak, hogy a nők rögtön olvadoztak, amint rájuk pillantott.
Ott volt legfőbb bizalmasom Angela. Ő vízidomár volt és remek bájitalkeverő, gyógyító. Középhosszú barna haja és kék szeme volt. Ő is szép volt, de sosem használta ki. Végtelenül szerény volt és szarkazmus volt a kedvenc eszköze a beszélgetések közben.
És persze Clare is ott volt. Égővörös hajával, olyan szín volt ez, ami embereknél természetesen sosem fordult elő és még köztünk, tündék közt is ritkaság volt. Levegőidomár volt, amiért csodáltam, mert nekem az sosem ment. Imádott nevetni és egyetlen rossz tulajdonsága az volt, hogy szőke volt az élethez, de tényleg borzalmasan naiv volt.
-Sziasztok! El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire hiányoztok!-kezdtem a beszélgetést.
-Ehhez képest nem nagyon kerestél minket, mióta a közelbe költöztél...-jegyezte meg Angela.
-Adódott egy kis incidens a Nap testvériségével. Sajnálom!-szégyelltem magam, bár nem az én hibám volt.
-Nyugi, Angela csak viccelt, Stan mindent elmondott- mondta mosolyogva Roshon.-Ma csütörtök van, holnap este mindenféleképpen el kell jönnöd a klubba!-Imádtam, hogy Roshon mindig csak a jövőre tekintett, sosem nézett vissza.
-Rendben, már alig várom-mondtam mosolyogva.- De várjatok! Ha Stan szólt nektek, hogy hol vagyok, vagyis tudta, hogy mi van velem, akkor miért nem küldött senkit utánam?- Dühös voltam, a főnököm nagyjából hagyott ott megrohadni.
-Miért veszélyben voltál?-kérdezte Clare.
-Nem, csak játszásiból néz ki úgy, mint a mosott szar- mondta Angela.
-Hmm, köszi Angela, ez igazán kedves volt, tudod most hoztam magam rendbe-válaszoltam mosolyogva. Tudtam, hogy nem gondolja komolyan. Az órámra néztem ismét, már csak 5 percem volt.-Srácok most mennem kell, holnap este nyitásra ott vagyok!
-Ígéred?-kérdezték egyszerre.Mintha nem lettem volna megbízható.
-Persze!-mondtam, majd kikapcsoltam a gépet, lementem a földszintre és azon gondolkodtam, hogy hol várjam Ericet. Vajon itt a lépcsőnél vagy a nappaliban, esetleg a szobámban?
-Ehhez képest nem nagyon kerestél minket, mióta a közelbe költöztél...-jegyezte meg Angela.
-Adódott egy kis incidens a Nap testvériségével. Sajnálom!-szégyelltem magam, bár nem az én hibám volt.
-Nyugi, Angela csak viccelt, Stan mindent elmondott- mondta mosolyogva Roshon.-Ma csütörtök van, holnap este mindenféleképpen el kell jönnöd a klubba!-Imádtam, hogy Roshon mindig csak a jövőre tekintett, sosem nézett vissza.
-Rendben, már alig várom-mondtam mosolyogva.- De várjatok! Ha Stan szólt nektek, hogy hol vagyok, vagyis tudta, hogy mi van velem, akkor miért nem küldött senkit utánam?- Dühös voltam, a főnököm nagyjából hagyott ott megrohadni.
-Miért veszélyben voltál?-kérdezte Clare.
-Nem, csak játszásiból néz ki úgy, mint a mosott szar- mondta Angela.
-Hmm, köszi Angela, ez igazán kedves volt, tudod most hoztam magam rendbe-válaszoltam mosolyogva. Tudtam, hogy nem gondolja komolyan. Az órámra néztem ismét, már csak 5 percem volt.-Srácok most mennem kell, holnap este nyitásra ott vagyok!
-Ígéred?-kérdezték egyszerre.Mintha nem lettem volna megbízható.
-Persze!-mondtam, majd kikapcsoltam a gépet, lementem a földszintre és azon gondolkodtam, hogy hol várjam Ericet. Vajon itt a lépcsőnél vagy a nappaliban, esetleg a szobámban?
Nem akartam, hogy akár egy fikarcnyi esélye is legyen a szökésre, szóval az ajtó előtt vártam, hogy most még békésen alvó vámpír felébredjen. Mindenre fel voltam készülve, nagyjából. Erősnek akartam mutatkozni, törhetetlennek és nagyon reméltem, hogy ez sikerülni is fog.
Szembesíteni akartam az álmommal, az álmommal amelyben megölt. Nem mintha magyarázattal tartozott volna azok után, hogy hazudtam neki, de ha Damon szolgálatában állt, akkor tudnom kellett és fel kellett készülnöm mindenre.
2013. június 3., hétfő
11. fejezet - "Üdvözülés!"
Ott ültem és legalább tízszer lejátszottam az agyamban azt, amit elterveztem. Kidolgoztam a részleteket és próbáltam B tervet is alkotni, de az sajnos nem jött össze.
Kinyílt az ajtó és a két, már általam ismert őr lépett be rajta. A szokásos módon megbilincseltek és kivezettek az ajtón. Ahogy róttuk a folyosókat a hasam akaratlanul is megkordult és a szemem előtt ott lebegett egy jó nagy tányér palacsinta. Elképesztő, hogy akkor is a kajára gondoltam.
Az épületnek olyan részére értünk, ahol addig még nem jártam. Semmi jelölés, hogy merre lehet a kijárat, kezdtem kétségbe esni, hogy fogom megtalálni a kijáratot? De aztán hatalmas szerencsémre láttam egy táblát, ami a kijárat felé mutatott. Fellélegeztem és próbáltam megjegyezni az utat. Egy hatalmas füves rétre érkeztünk, valószínűleg az épület mögött voltunk.
Ahogy hátranéztem, egy templomot láttam, amihez különböző méretű épületeket toldottak hozzá, de a hatalmas torony szép volt, ahogy hamarosan felkelő Nap hátulról világította meg. Előre néztem és egy kis pódiumot láttam, amin egy 2,5 m magas pózna állt.
Eric már hozzá volt láncolva és szörnyű volt látni, ahogy az ezüst könyörtelenül égeti a bőrét, de az arcán egyetlen érzelem sem látszódott és ha nem ismertem volna meg jobban az elmúlt napokban, én sem vettem volna észre mennyire szenved.
Óráknak tűnt az a pár perc, amíg odavezettek a póznákhoz, ahogy Eric tekintete végig az enyémbe fúródott. Valószínűleg rossz volt a lelkiismeretem, mert nem tudtam, hogy szemrehányóan néz-e rám, mert rájött, hogy mi vagyok vagy csak aggódik értem. Gyorsan elhessegettem minden gondolatot, mert száz százalékos koncentrációra volt szükségem.
Hál' Istennek, csak a karjaimat láncolták össze úgy, hogy Eric és a napfény között álljak. Elég kényelmetlen helyzet volt, nemcsak azért, mert a kezeim teljesen ki voltak csavarodva, hanem azért is, Eric leheletét a nyakamon éreztem. Kelet felé néztem, a Nap lassan emelkedett és ha nem a halálomhoz hozott volna közelebb minden egyes megtett millimétere, akkor még szép is lett volna. Ekkor Peter Crashburg lépett a színpadra.
-Eljött hát a nap hölgyeim és uraim, amikor egy vámpírt láthatunk, ahogy a neki megfelelő büntetést nyeri el- megdöbbenve láttam, hogy a nézők soraiban nemcsak férfiak, de nők és még pár gyerek is állt. Persze nem kisgyerekek, olyan 13 év körüliek lehettek, de akkor sem tartottam szülőnek azt a szülőt, aki ilyen helyre hozza gyermekét.-És hogy példát állítsunk, egy lelkes vámpiristát is vele égetünk, ezen a napfényes reggelen.- Legszívesebben kitekertem volna a nyakát, annak a félőrültnek.- Remélem önök is az esemény szentségét fogják látni és a ma délelőtti misén is részt fognak venni!- Undorodtam Peter Crashburg-től és nem is értettem, miért van úgy oda a miséjével, amikor nem is volt hivatalos pap, hiszen a katolikus egyház kizárta őt a túl radikális módszerei miatt. A férfi az órájára nézett és hagosan számolt vissza 30-tól miközben lement a színpadról. A nézők is vele számoltak.
-Sajnálom, hogy miattam kell meghalnod Schuyler- suttogta Eric a fülembe.
-Nem fogunk ma meghalni, de bíznod kell bennem és azt kell tenned, amit mondok- súgtam vissza és egy rövid imát rebegtem.
-Ezt, hogy érted?
-Csak tedd, amit mondok-mondtam már normál hangon.
-5, 4, 3, 2, 1, Üdvözülés!-kiáltotta a tömeg és a Nap végszóra bukkant ki a templom mögötti domb árnyékából. Nekem ez volt a végszóm. Minden erőmet kifejtettem, hogy a meggyengített láncot el tudjam szakítani. Eric nem vett levegőt és amikor nem égette meg a Nap, teljesen el volt képedve.
Bármilyen hihetetlen, mosolyognom kellett ezen. Feszegettem a láncot és éreztem, ahogy elvágja a csuklómon a bőrt, hallottam, ahogy egyre jobban nyílnak ki a láncszemek, az emberek a színpad előtt, pedig várták, hogy lángra kapjunk és pár perc után zúgolódás támadt.
Eric rájött mit akarok és segített nekifeszülni a láncnak, ő is feszegette velem együtt. A fájdalom kezdett elviselhetetlenné válni, de elpattant a leggyengébb láncszem és én szabad voltam.
Hatalmas zavar támadt, de szerencsére nem reagáltak gyorsan. Megkerültem a póznát és elkezdtem Eric láncával vesződni. Lakattal volt összeerősítve. Tüzet gyújtottam az ujjam hegyén és élveztem, hogy korlát nélkül használhatom az erőmet, elvágtam a lakatot és elindultam Eric körül, hogy letekerjem a láncot. Mennyivel könnyebb lett volna, ha a vámpír bőrébe nem égett volna bele a lánc és csak leesett volna róla. Háttal álltam a zúgolódó tömegnek, amikor Eric rám kiáltott:
-Mögötted!
Megpördültem és észrevettem, hogy 4 ember közeledik felém. Négy ember, az öt seggfejből, abból az ötből, akik elvitték Ericet a cellánkból.
-Akkor kezdjük- mondtam és belelendültem. Elindultam a hozzám legközelebb álló emberhez, gyomorszájon rúgtam, eltörtem az orrát, kigáncsoltam és egy tőrrel rögzítettem a színpadhoz. Villámgyorsan pördültem meg és meglepődtem, amikor közvetlen mögöttem állt egy kigyúrt kopasz, gyorsan kellett cselekednem, megrúgtam az érzékeny pontján és amíg görnyedve-könnyezve próbálta magát összeszedni a könyökömmel rávágtam a gerincére, hasra esett, egy jól irányzott rúgással pedig legurítottam a színpadról.
A harmadik célpontom ökle elől sikerült elhajolnom, de elvesztettem az egyensúlyom és hanyatt estem. Felém hajolt, én páros lábbal rúgtam arcba, majd hasba, kicsusszantam a lábai között a negyedik ember nagy sebességgel futott felém, egy helyben maradtam és az utolsó pillanatban léptem egyet jobbra, így mindketten lebucskáztak a színpad oldalsó lépcsőjén. Visszarohantam Erichez és csavartam le a láncot, már a fele lent volt, amikor újabb emberek közeledtek felém.
Túl közel voltak, így azt kellett tennem, amit nagyon nem akartam, egyiküknek tőrt hajítottam a combjába és egy másiknak a karjába. Ők nem közeledtek tovább, inkább lerohantak a pódiumról. Gyorsan futtattam végig a tekintetem a tömegen, a nők és a gyerekek, már a bejáratnál voltak.
-Schuyler vigyázz!- kiáltotta Eric és amikor megfordultam Peter Crashburg-gel néztem farkasszemet. Élveztem, amikor bevihettem neki egy balost, beletérdelhettem a gyomrába és megragadhattam a szépen, de feleslegesen, hátrafésült haját, hogy a színpad padlójába verhessem. De nem számítottam rá, hogy ő meg ki fog gáncsolni és a földre fogok kerülni. Két másik ember rögtön ott termett és lefogta a kezeim és a lábaim. Peter felém hajolt, az én egyik tőrömet tartotta a kezében.
Ha ez kell akkor ez kell-gondoltam. Nem szerettem az erőmet harc közben használni, igazságtalannak tartottam, de a túlélésről volt szó. Felforrósítottam a kezeim, amit szitkozódva engedett el egy igen jóképű fiatal, az egyik hajtűért nyúltam a hajamba és Peter vállába fúrtam. Ordítva ugrott fel, a lábaimat tartó, már idősödő ember nem figyelt, állon rúgtam és ahogy felé tornyosultam, már szaladt is lefelé, a megégetett kezű fiatalember úgy nézett rám, mintha egy szörnyszülött lettem volna.
-Fogják el! Gyerünk mire várnak?!- kiabálta Peter habzó szájjal, de az emberei nem akarták az életüket kockáztatni, persze volt pár fanatikus, de a legtöbben a bejárat felé indultak. Visszanéztem Ericre, aki addigra lecsavarta magáról a láncot, büszke voltam, nem sok vámpír képes ilyesmire. Odajött mellém és furcsán nézett rám, nem hitte el, hogy a pusztítást én vittem végbe.
-Mi a fene vagy te?- már tudtam, hogy nem magyarázhatom ki magam, de nem a válsz bukott ki belőlem.
-Ki kell jutnunk, erősítést fognak hozni, ezúttal fegyverekkel!- Sajnos nem tévedtem, hat ember állt meg körülbelül tíz méterre tőlünk, íjakkal. Egyszerre engedték útjukra a nyilakat és minket céloztak.
-Oké, ennyi volt a finomkodásból- mondtam hangosan. Bár mind a négy elemet képes voltam irányítani, van amelyik nem ment olyan jól, mint például a levegő idomítása. Vettem egy nagy levegőt, éreztem, ahogy a szellő belekap a hajamba, felemeltem a kezeim két irányba, jobbra és balra lendítettem őket, a nyilak pedig követték a kezem útját
.-Menjünk már!- mondtam Ericnek. Felkapott a hátára, mint a kisgyerekeket az apukája és a bejárat felé rohant velem. Az íjászok nem akartak ismét célozni, hiába ordibált Peter. Végig adtam az instrukciókat, hogy merre kell menni. Az egész épületben két emberrel találkoztunk és mind a kettőnél pisztoly volt, így a maradék két tőrömet is elhasználtam. Kiértünk a parkolóba és ott állt az én drága autóm. Megan állt mellette farmerban és fehér felsőben. Lemásztam Eric hátáról, odarohantam Megan-höz és átöleltem.
-Menjünk, a nyomunkban vannak!- mondtam és a vezető oldalra indultam.
-Így akarsz vezetni?- kérdezte Megan.
-Hogy?- nem értettem, de aztán végignéztem magamon, "enyhén" véres voltam, szerencsére a legtöbb nem az enyém volt és a csuklómon lévő vágások is kezdetek behegedni. Hál' Isten, hogy gyorsan gyógyulok.
-Jó mindegy, vezess nyugodtan, gondolom, majd otthon kapok magyarázatot mindenre.
-Pontosan. Eric gyere már!- kiáltottam a vámpírnak, aki elképedten meredt a napfénybe tartott kezeire. Odaért a kocsihoz és beült a hátsó ülésre.
- Azt hittem nem fog hátra ülni, de nekem így is jó- jegyezte meg Megan. Beindítottam a kocsim és jóval a sebességhatár felett jártam, már akkor, amikor kikanyarodtunk a parkolóból. Megan egy szót sem szólt hazáig, én pedig nem akartam beszélgetni. Begördültünk a házhoz, leállítottam a kocsim és kipattantam, majd kinyitottam Eric ajtaját. Már nem sokáig hatott a vérem és nem akartam most elveszíteni őt, hogy végre kiszabadultunk. Megan odaállt mellém és várakozóan nézett rám.
-Miért nem égeti a nap?- meglátta a tekintetem.- Ugye nem? Mond hogy nem? Kiselőadást tartasz nekem a vámpírokról, meg hogy milyen veszélyesek ránk és te adsz neki, te adsz Ericnek a véredből?-Dühös volt, nagyon.
-Ezt ne most beszéljük meg- mondom nyugodtan.- Inkább hozz ki pokrócokat, ha esetleg nem tudom idő előtt berángatni.- Ezalatt Eric kiszállt az autóból és teljes testével állt a Napon.
-Ez hihetetlen- suttogta.
-Eric gyere be!- mondtam gyengéden.
-De mégis miért mennék. Nem éget meg a Nap, ez óriási- láttam az örömöt az arcán.
-De ez nem tart örökké, indulás befelé!- Kezdtem elveszíteni a türelmemet.
- Schuyler, már több, mint ezer éve nem láttam a napfényt fájdalom nélkül, nem fogok bemenni!- Ő is kezdett ingerült lenni.
- De be kell menned, pár perc és elmúlik a hatása, inkább így emlékezz rá, minthogy fájjon!
-De egyenlőre nem te mondod meg, hogy mit csináljak, tünde- mondta úgy, hogy ott állt előttem és csak pár centire voltunk egymástól. Ledöbbentem, gondoltam, hogy rá fog jönni, de azt nem, hogy meg fog gyűlölni, mert a tünde szót úgy ejtette ki, mint egy szitkot.
-De egyenlőre jobban tudom, hogy hogyan működik az az áldás, amit én adtam!- Mérges voltam, dühös, hogy én túljutottam az előítéleteken, ő meg nem. Pár percig farkasszemet néztünk, de szerencsémre én nyertem és a vámpír, akit eddig szerettem és most ha nem is gyűlöltem, de nem kedveltem elindult az ajtó felé. Elindultam utána, amikor beértünk, tartottuk a távolságot.
-Úgy érzem kitört a 3. világháború- jegyezte meg Megan, amikor meglátta, hogyan nézünk egymásra az előszoba két feléről. -Oké, akkor Eric gyere megmutatom, hol tudsz aludni- mondta Megan és a lépcső alatti tárolóhelységhez vezette Ericet.-Hát ezt Bill alakította ki itt magának, gondolom neked is megteszi- mondta, majd visszajött hozzám.- Gondolom szükséged van egy kis alvásra-mondta, majd csendesen indult el konyha felé. Felvánszorogtam a lécsőn és az utolsó csepp energiámat arra használtam, hogy lemossam magamról a koszt, amit összeszedtem, bevizeztem a hajam és már félálomban jutottam be a szobámba. Láttam, hogy az üzenetrögzítőm villog, de nem volt erőm arra, hogy most meghallgassam őket.
Inkább bedőltem az ágyamba és másodpercek alatt merültem álomba.
Kinyílt az ajtó és a két, már általam ismert őr lépett be rajta. A szokásos módon megbilincseltek és kivezettek az ajtón. Ahogy róttuk a folyosókat a hasam akaratlanul is megkordult és a szemem előtt ott lebegett egy jó nagy tányér palacsinta. Elképesztő, hogy akkor is a kajára gondoltam.
Az épületnek olyan részére értünk, ahol addig még nem jártam. Semmi jelölés, hogy merre lehet a kijárat, kezdtem kétségbe esni, hogy fogom megtalálni a kijáratot? De aztán hatalmas szerencsémre láttam egy táblát, ami a kijárat felé mutatott. Fellélegeztem és próbáltam megjegyezni az utat. Egy hatalmas füves rétre érkeztünk, valószínűleg az épület mögött voltunk.
Ahogy hátranéztem, egy templomot láttam, amihez különböző méretű épületeket toldottak hozzá, de a hatalmas torony szép volt, ahogy hamarosan felkelő Nap hátulról világította meg. Előre néztem és egy kis pódiumot láttam, amin egy 2,5 m magas pózna állt.
Eric már hozzá volt láncolva és szörnyű volt látni, ahogy az ezüst könyörtelenül égeti a bőrét, de az arcán egyetlen érzelem sem látszódott és ha nem ismertem volna meg jobban az elmúlt napokban, én sem vettem volna észre mennyire szenved.
Óráknak tűnt az a pár perc, amíg odavezettek a póznákhoz, ahogy Eric tekintete végig az enyémbe fúródott. Valószínűleg rossz volt a lelkiismeretem, mert nem tudtam, hogy szemrehányóan néz-e rám, mert rájött, hogy mi vagyok vagy csak aggódik értem. Gyorsan elhessegettem minden gondolatot, mert száz százalékos koncentrációra volt szükségem.
Hál' Istennek, csak a karjaimat láncolták össze úgy, hogy Eric és a napfény között álljak. Elég kényelmetlen helyzet volt, nemcsak azért, mert a kezeim teljesen ki voltak csavarodva, hanem azért is, Eric leheletét a nyakamon éreztem. Kelet felé néztem, a Nap lassan emelkedett és ha nem a halálomhoz hozott volna közelebb minden egyes megtett millimétere, akkor még szép is lett volna. Ekkor Peter Crashburg lépett a színpadra.
-Eljött hát a nap hölgyeim és uraim, amikor egy vámpírt láthatunk, ahogy a neki megfelelő büntetést nyeri el- megdöbbenve láttam, hogy a nézők soraiban nemcsak férfiak, de nők és még pár gyerek is állt. Persze nem kisgyerekek, olyan 13 év körüliek lehettek, de akkor sem tartottam szülőnek azt a szülőt, aki ilyen helyre hozza gyermekét.-És hogy példát állítsunk, egy lelkes vámpiristát is vele égetünk, ezen a napfényes reggelen.- Legszívesebben kitekertem volna a nyakát, annak a félőrültnek.- Remélem önök is az esemény szentségét fogják látni és a ma délelőtti misén is részt fognak venni!- Undorodtam Peter Crashburg-től és nem is értettem, miért van úgy oda a miséjével, amikor nem is volt hivatalos pap, hiszen a katolikus egyház kizárta őt a túl radikális módszerei miatt. A férfi az órájára nézett és hagosan számolt vissza 30-tól miközben lement a színpadról. A nézők is vele számoltak.
-Sajnálom, hogy miattam kell meghalnod Schuyler- suttogta Eric a fülembe.
-Nem fogunk ma meghalni, de bíznod kell bennem és azt kell tenned, amit mondok- súgtam vissza és egy rövid imát rebegtem.
-Ezt, hogy érted?
-Csak tedd, amit mondok-mondtam már normál hangon.
-5, 4, 3, 2, 1, Üdvözülés!-kiáltotta a tömeg és a Nap végszóra bukkant ki a templom mögötti domb árnyékából. Nekem ez volt a végszóm. Minden erőmet kifejtettem, hogy a meggyengített láncot el tudjam szakítani. Eric nem vett levegőt és amikor nem égette meg a Nap, teljesen el volt képedve.
Bármilyen hihetetlen, mosolyognom kellett ezen. Feszegettem a láncot és éreztem, ahogy elvágja a csuklómon a bőrt, hallottam, ahogy egyre jobban nyílnak ki a láncszemek, az emberek a színpad előtt, pedig várták, hogy lángra kapjunk és pár perc után zúgolódás támadt.
Eric rájött mit akarok és segített nekifeszülni a láncnak, ő is feszegette velem együtt. A fájdalom kezdett elviselhetetlenné válni, de elpattant a leggyengébb láncszem és én szabad voltam.
Hatalmas zavar támadt, de szerencsére nem reagáltak gyorsan. Megkerültem a póznát és elkezdtem Eric láncával vesződni. Lakattal volt összeerősítve. Tüzet gyújtottam az ujjam hegyén és élveztem, hogy korlát nélkül használhatom az erőmet, elvágtam a lakatot és elindultam Eric körül, hogy letekerjem a láncot. Mennyivel könnyebb lett volna, ha a vámpír bőrébe nem égett volna bele a lánc és csak leesett volna róla. Háttal álltam a zúgolódó tömegnek, amikor Eric rám kiáltott:
-Mögötted!
Megpördültem és észrevettem, hogy 4 ember közeledik felém. Négy ember, az öt seggfejből, abból az ötből, akik elvitték Ericet a cellánkból.
-Akkor kezdjük- mondtam és belelendültem. Elindultam a hozzám legközelebb álló emberhez, gyomorszájon rúgtam, eltörtem az orrát, kigáncsoltam és egy tőrrel rögzítettem a színpadhoz. Villámgyorsan pördültem meg és meglepődtem, amikor közvetlen mögöttem állt egy kigyúrt kopasz, gyorsan kellett cselekednem, megrúgtam az érzékeny pontján és amíg görnyedve-könnyezve próbálta magát összeszedni a könyökömmel rávágtam a gerincére, hasra esett, egy jól irányzott rúgással pedig legurítottam a színpadról.
A harmadik célpontom ökle elől sikerült elhajolnom, de elvesztettem az egyensúlyom és hanyatt estem. Felém hajolt, én páros lábbal rúgtam arcba, majd hasba, kicsusszantam a lábai között a negyedik ember nagy sebességgel futott felém, egy helyben maradtam és az utolsó pillanatban léptem egyet jobbra, így mindketten lebucskáztak a színpad oldalsó lépcsőjén. Visszarohantam Erichez és csavartam le a láncot, már a fele lent volt, amikor újabb emberek közeledtek felém.
Túl közel voltak, így azt kellett tennem, amit nagyon nem akartam, egyiküknek tőrt hajítottam a combjába és egy másiknak a karjába. Ők nem közeledtek tovább, inkább lerohantak a pódiumról. Gyorsan futtattam végig a tekintetem a tömegen, a nők és a gyerekek, már a bejáratnál voltak.
-Schuyler vigyázz!- kiáltotta Eric és amikor megfordultam Peter Crashburg-gel néztem farkasszemet. Élveztem, amikor bevihettem neki egy balost, beletérdelhettem a gyomrába és megragadhattam a szépen, de feleslegesen, hátrafésült haját, hogy a színpad padlójába verhessem. De nem számítottam rá, hogy ő meg ki fog gáncsolni és a földre fogok kerülni. Két másik ember rögtön ott termett és lefogta a kezeim és a lábaim. Peter felém hajolt, az én egyik tőrömet tartotta a kezében.
Ha ez kell akkor ez kell-gondoltam. Nem szerettem az erőmet harc közben használni, igazságtalannak tartottam, de a túlélésről volt szó. Felforrósítottam a kezeim, amit szitkozódva engedett el egy igen jóképű fiatal, az egyik hajtűért nyúltam a hajamba és Peter vállába fúrtam. Ordítva ugrott fel, a lábaimat tartó, már idősödő ember nem figyelt, állon rúgtam és ahogy felé tornyosultam, már szaladt is lefelé, a megégetett kezű fiatalember úgy nézett rám, mintha egy szörnyszülött lettem volna.
-Fogják el! Gyerünk mire várnak?!- kiabálta Peter habzó szájjal, de az emberei nem akarták az életüket kockáztatni, persze volt pár fanatikus, de a legtöbben a bejárat felé indultak. Visszanéztem Ericre, aki addigra lecsavarta magáról a láncot, büszke voltam, nem sok vámpír képes ilyesmire. Odajött mellém és furcsán nézett rám, nem hitte el, hogy a pusztítást én vittem végbe.
-Mi a fene vagy te?- már tudtam, hogy nem magyarázhatom ki magam, de nem a válsz bukott ki belőlem.
-Ki kell jutnunk, erősítést fognak hozni, ezúttal fegyverekkel!- Sajnos nem tévedtem, hat ember állt meg körülbelül tíz méterre tőlünk, íjakkal. Egyszerre engedték útjukra a nyilakat és minket céloztak.
-Oké, ennyi volt a finomkodásból- mondtam hangosan. Bár mind a négy elemet képes voltam irányítani, van amelyik nem ment olyan jól, mint például a levegő idomítása. Vettem egy nagy levegőt, éreztem, ahogy a szellő belekap a hajamba, felemeltem a kezeim két irányba, jobbra és balra lendítettem őket, a nyilak pedig követték a kezem útját
.-Menjünk már!- mondtam Ericnek. Felkapott a hátára, mint a kisgyerekeket az apukája és a bejárat felé rohant velem. Az íjászok nem akartak ismét célozni, hiába ordibált Peter. Végig adtam az instrukciókat, hogy merre kell menni. Az egész épületben két emberrel találkoztunk és mind a kettőnél pisztoly volt, így a maradék két tőrömet is elhasználtam. Kiértünk a parkolóba és ott állt az én drága autóm. Megan állt mellette farmerban és fehér felsőben. Lemásztam Eric hátáról, odarohantam Megan-höz és átöleltem.
-Menjünk, a nyomunkban vannak!- mondtam és a vezető oldalra indultam.
-Így akarsz vezetni?- kérdezte Megan.
-Hogy?- nem értettem, de aztán végignéztem magamon, "enyhén" véres voltam, szerencsére a legtöbb nem az enyém volt és a csuklómon lévő vágások is kezdetek behegedni. Hál' Isten, hogy gyorsan gyógyulok.
-Jó mindegy, vezess nyugodtan, gondolom, majd otthon kapok magyarázatot mindenre.
-Pontosan. Eric gyere már!- kiáltottam a vámpírnak, aki elképedten meredt a napfénybe tartott kezeire. Odaért a kocsihoz és beült a hátsó ülésre.
- Azt hittem nem fog hátra ülni, de nekem így is jó- jegyezte meg Megan. Beindítottam a kocsim és jóval a sebességhatár felett jártam, már akkor, amikor kikanyarodtunk a parkolóból. Megan egy szót sem szólt hazáig, én pedig nem akartam beszélgetni. Begördültünk a házhoz, leállítottam a kocsim és kipattantam, majd kinyitottam Eric ajtaját. Már nem sokáig hatott a vérem és nem akartam most elveszíteni őt, hogy végre kiszabadultunk. Megan odaállt mellém és várakozóan nézett rám.
-Miért nem égeti a nap?- meglátta a tekintetem.- Ugye nem? Mond hogy nem? Kiselőadást tartasz nekem a vámpírokról, meg hogy milyen veszélyesek ránk és te adsz neki, te adsz Ericnek a véredből?-Dühös volt, nagyon.
-Ezt ne most beszéljük meg- mondom nyugodtan.- Inkább hozz ki pokrócokat, ha esetleg nem tudom idő előtt berángatni.- Ezalatt Eric kiszállt az autóból és teljes testével állt a Napon.
-Ez hihetetlen- suttogta.
-Eric gyere be!- mondtam gyengéden.
-De mégis miért mennék. Nem éget meg a Nap, ez óriási- láttam az örömöt az arcán.
-De ez nem tart örökké, indulás befelé!- Kezdtem elveszíteni a türelmemet.
- Schuyler, már több, mint ezer éve nem láttam a napfényt fájdalom nélkül, nem fogok bemenni!- Ő is kezdett ingerült lenni.
- De be kell menned, pár perc és elmúlik a hatása, inkább így emlékezz rá, minthogy fájjon!
-De egyenlőre nem te mondod meg, hogy mit csináljak, tünde- mondta úgy, hogy ott állt előttem és csak pár centire voltunk egymástól. Ledöbbentem, gondoltam, hogy rá fog jönni, de azt nem, hogy meg fog gyűlölni, mert a tünde szót úgy ejtette ki, mint egy szitkot.
-De egyenlőre jobban tudom, hogy hogyan működik az az áldás, amit én adtam!- Mérges voltam, dühös, hogy én túljutottam az előítéleteken, ő meg nem. Pár percig farkasszemet néztünk, de szerencsémre én nyertem és a vámpír, akit eddig szerettem és most ha nem is gyűlöltem, de nem kedveltem elindult az ajtó felé. Elindultam utána, amikor beértünk, tartottuk a távolságot.
-Úgy érzem kitört a 3. világháború- jegyezte meg Megan, amikor meglátta, hogyan nézünk egymásra az előszoba két feléről. -Oké, akkor Eric gyere megmutatom, hol tudsz aludni- mondta Megan és a lépcső alatti tárolóhelységhez vezette Ericet.-Hát ezt Bill alakította ki itt magának, gondolom neked is megteszi- mondta, majd visszajött hozzám.- Gondolom szükséged van egy kis alvásra-mondta, majd csendesen indult el konyha felé. Felvánszorogtam a lécsőn és az utolsó csepp energiámat arra használtam, hogy lemossam magamról a koszt, amit összeszedtem, bevizeztem a hajam és már félálomban jutottam be a szobámba. Láttam, hogy az üzenetrögzítőm villog, de nem volt erőm arra, hogy most meghallgassam őket.
Inkább bedőltem az ágyamba és másodpercek alatt merültem álomba.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)