Madárcsicsergésre ébredtem. Ez New yorkban nem esett meg túl sűrűn, így pár percig csak feküdtem és élveztem. Aztán rávettem magam, hogy felkeljek. Tizenegy óra volt és Megan már lenn ült a konyhában.
-Jó reggelt!- köszöntem neki, miközben megdörgöltem a szemem.
-Szia!- üdvözölt ő is. Egy hatalmas tányér rántotta volt előtte. Amikor meglátta, hogy a kajájával szemezek a konyhapultra mutatott, ahol még gőzölgött egy másik tányér is. Leültem vele szemben az asztalhoz.
-Nem helyeslem, hogy elfogadtad Eric ajánlatát tegnap este- jegyeztem meg, de tudtam, hogy ezzel ő is tisztában van.
-Mintha összebeszéltetek volna Willel- sóhajtott fel Megan és bánatosan nézett rám. Rögtön tudtam, hogy valószínűleg elég rendesen összevesztek ezen Willel.
- De természetesen nem tilthatom meg, hogy elmenj- mondtam és kissé haragosan kezdtem bele a reggelimbe.
-Én meg nem hagynám magam, ha megtiltanád- makacskodott Megan, nem mintha bármit is elért volna vele.
-Mennyire bízhatok benned?- kérdeztem egy kis szünet után, mert el akartam neki mondani, hogy én is ott leszek vele, de elméletben senki sem tudhatta volna.
-Attól függ miben.
-Egy olyan ügyben, ami a vámpírokhoz kapcsolódik, de ők nem tudhatnak róla.
-Mivel nekem nem árthatsz... mert ugye nem?
-Az a feladatom, hogy megvédjelek és ez a bizonyos dolog elengedhetetlen hozzá. De meg kell ígérned, hogy egyetlen vámpír vagy hozzájuk kapcsolódó személy sem fog tudni róla. Senki!- Fenyegetően néztem rá, reméltem ennyi elég lesz ahhoz, hogy rájöjjön, nem éri meg játszadozni velem.
-Rendben megígérem, ugyanis még nem tervezek elhalálozni- mondta keserűen.
-Én is be tudok jutni veled a vámpíros gyűlésre, de teljes inkognitóban. Álruhában leszek pár tünde barátommal és felderítünk- hadartam, nehogy meggondoljam magam.
-Ugye nem akarjátok legyilkolni a vámpírokat?- Látszódott, hogy rémült. Tényleg szerette Willt és nem akarta, hogy baja essen.
-Nem. Mint mondtam, felderítés.
-Biztos?- Aggódott, iszonyatosan. Komolyan ennyire vérszomjasnak néztem ki?!
-Neked nem hazudnék- mondtam és komolyan is gondoltam. Ilyen ügyben biztos nem.- És még valami. Ma este elmegyünk Sheverportba és megismerkedsz pár barátommal.
-Mennyire kellene félnem ezektől a barátoktól?
-Semennyire- mosolyogtam.- A bárjukban fogunk találkozni.
-Tehát este bulizunk?- kérdezte és nem bírtuk ki, hogy ne nevessük el magunkat. Kezdtünk igazi barátokká válni és nem volt ellenemre. Megan ezután elment bevásárolni, még ruhát is akart venni magának ma estére, de szívesen adtam neki a sajátjaimból.
Én edzőruhát vettem és elmentem a városban lévő edzőterembe. Belegondoltam, hogy már elég régen nem voltam és jól esett kimozogni magamból az összes feszültséget. Ilyenkor általában kikapcsoltam az agyam, nem gondoltam senkire és semmire. De ez most nem ment. Az agyam folyton járt. Főleg a jövő heti születésnapomon. Utáltam, olyan rossz emlékek kötöttek hozzá. Már évek óta nem ünnepeltem meg, de a nagyapámat sem láttam évek óta. Eszembe jutott, hogy szóljak Megannek, hogy eszébe se jusson felköszönteni.
Aztán a nagyapám kapcsán eszembe jutott a tündék világa, ahol most tél volt. Bár ott nem olyan a tél, mint itt. Ott ilyenkor sincs hideg túlságosan. Ott olyan, mintha örökké tavasz lenne, mintha örökké a fénykorát élné a természet. Kiskoromban jártam ott utoljára és hiányzott. A legtöbb tünde visszatért időnként. Az emberek modern világa nem volt túl egészséges számunkra. Ennek a hatásait én is kezdtem érezni és fontolgattam, hogy pár hónapra visszatérek.
És a gondolataim Eric felé is elkalandoztak. Nem bírtam, hogy haragban vagyunk. Nem bírtam, hogy érzetem valamit egy vámpír iránt. Nem bírtam, hogy megcsókoltam és élveztem, hogy nem undorodtam, hanem vágytam arra, hogy megismétlődjön az alkalom. De nagyon úgy látszódott, hogy erről le kellett mondanom, mert egyenlőre ő volt az, aki undorodott tőlem, aki úgy köpte a tünde szót, mintha egy rémséges átok lett volna. A gyűlésen mindenféleképp találkozni fogunk, bár ő nem fog felismerni engem. Elgondolkodtam azon, hogy vajon az álcámat fel fogom-e használni arra, hogy időt töltsek el vele. A sok gondtól meg is fájdult a fejem és haza indultam.
A ház még mindig üres volt, így kényelmesen fürödhetem és használhattam el az összes meleg vizet. A hajamat szárítottam, amikor Megan hazaért. Segítettem neki kipakolni, aztán együtt készülődtünk. Ettünk pár falatot és bevezettem őt a gardróbom rejtelmeibe. Szinte minden második ruhát felvett volna, én meg imádtam nézni. Mindig is imádtam a ruhákat, a divatot és szerencsére meg is tehettem, hogy márkás ruhákat öltsek magamra. De és ez a lényeg, sosem néztem le azokat, akik nem jártak ilyen jól. Sőt csodáltam azokat az embereket, akik kevés pénzből igazán csinosan tudtak felöltözni. Megan végül egy egy sárga fodros, elől cipzáros miniruha mellett döntött. Amikor felé nyújtottam az egyik fekete magassarkúm elkerekedtek a szemei:
-Meg akarsz ölni? - mutatott a cipőre.- Na nem, majd a sajátomat felveszem- mondta és kiment a gardróbomból, hogy felöltözzön.
Én az egyik kedvenc ruhámat választottam. Gyönyörű tengerkék a ruha alja és fekete a mellrésze. Sima fekete cipőt és egy fekete kis táskát választottam hozzá. A hajamat begöndörítettem és eltűztem, hogy ne lógjon a szemembe.
Miközben Sheverportba tartottunk és az autómban ültünk, sok dolog szóba került. Olyan dolgok, amiknek először kellett volna. Milyen zenéket szeretünk, miket szoktunk olvasni és milyen filmeket, sorozatokat nézünk. Meglepő volt, hogy szinte ugyanazokat. A zenében ő is az akusztikus, a hangszeres számokat szerette. Könyvekben a misztikus, sorozatban pedig gyakorlatilag bármi, ami nem latin szappanopera.
Beszélgettünk a születésnapomról és neki is elmeséltem a szüleim történetét. Röviden bemutattam neki a tünde barátaimat és elmondta, hogy ők fognak velem jönni a gyűlésre. Megtudtam, hogy Megan imád táncolni és énekelni, bár az utóbbihoz semmi tehetsége sincs. Megosztottam vele, hogy ezeket én is szeretem csinálni és hogy New yorkban, ha nem vámpírokra vadásztam, akkor egy kis étteremben énekeltem.
Aztán megérkeztünk. Sheverport egy külső részén volt a bár, de nem volt lepukkant a környék. Egy téglaépület mellett álltunk meg, aminek a sarkán neonfelirat volt: "Wonderland".
Beléptünk és igaz, hogy még nem volt késő, a bár már tömve volt emberrel. A sötétkék és az ezüst volt az uralkodó szín. Sötétkék falak és azok mentén boxok. Kék műbőrrel behúzva. Szemben a helység másik oldalán egy nagy színpad állt, előtte pedig táncparkett. A bejárat és a táncparkett között voltak még kisebb asztalok. Az asztalok felülete fényes, fekete anyagból készült, szegélyük pedig ezüst volt. A színpad mellett a sarokban volt a bárpult. Ha az ember felnézett észrevette, hogy még emeleti rész is van, valamint egy hatalmas csillár volt középen, ami antiknak nézett ki, de ezüst, króm színéből meg lehetett állapítani, hogy csak a legújabb trend miatt ilyen. A színpad üres volt, amikor beléptünk, de mire a bárpulthoz értünk, már Roshon barátom lépett ki a reflektorfénybe és kezdett bele Bruno Mars Lazy Song-jába.
-Ő Roshon- mutattam meg Megannek.
-Az összes tünde tud énekelni?- kérdezte Megan.
-Általában igen. Tudod az összes tündének van tehetsége a művészetekhez. Roshon például nagyon rossz képzőművész. De istenien énekel, dobol és gitározik. Angela barátnőm minden vonós hangszeren tud játszani és nem is akárhogy.Ő rappelni is tud.- Erre a kijelentésemre jót nevetett a legújabb barátom.- Clare pedig fuvolázni és klarinétozni tud úgy, mint egy angyal- áradoztam Megannek a barátaimról.
-Te is tudsz hangszeren játszani?
-Igen de én inkább énekelek.
-Várj! Itt mindenki természetfeletti?- kérdezte Megan és ijedtség volt a hangjában.
-Igen, ma este. Szoktak lenni a halandók számára is nyitott esték.
-Vámpírok is bejöhetnek. - Nem kérdezte, nyilván látta a túl sápadt, inkább háttérbe húzódó vámpírokat.
-Igen. De önszántukból nem jönnek ide túl sűrűn. Látod fenn az erkélyeket?- Mutattam az emeleti részre.- Van egy része, ahova csak vámpírok léphetnek be, így garantálva van, hogy nem esik baja senkinek.
-De innen egyáltalán nem látszik, hogy ki ül ott- mondta Megan hunyorogva.
- Innen nem, de a színpadról tökéletesen- mondtam, miközben három tünde barátom felénk tartott a táncoló tömegen át. Roshon után az összes női vendég megfordult, Clare és Angela után pedig az összes férfi. Clare egy halvány rózsaszín ruhát viselt, Angela pedig egy sötétkéket, mint szinte mindig.
-Sziasztok!- köszöntek egyszerre, majd elindultak egy box felé. Mi pedig követtük őket. Csendes helyre ültünk, ahol nem kellett már ordibálnunk, hogy halljuk mit mond a másik.
-Emberek, bemutatom Megant. Megan, ők itt a barátaim.- Mutattam be őket hivatalosan is egymásnak.
-Beszélt már veled Stan?- kérdezte Angela. Hát igen ő volna az, aki nem igazán ismerte az illem nevű kifejezést.
-A gyűlésről?
-Igen- válaszolták egyszerre.
-Persze, hogy beszélt. És három embert vihetek magammal. Azt szeretném, ha ti lennétek az a három, mert megbízom bennetek és mert tudom, hogy ti vigyáznátok Meganre, ha esetleg én nem tudnék.
-Persze hogy vigyáznánk- mondta hatalmas mosollyal Clare.- Amúgy is süt róla, hogy részben tünde, ostoba vámpírok, hogy nem vették eddig észre.
-Azt is hallottuk, hogy Oromis meglátogat téged jövő héten- mondta Roshon.
-Igen, annak a napnak az alkalmából. Megannel már megbeszéltük, hogy nála fogadjuk a nagyapámat és remélem ti is eljöttök- mosolyogtam.
- Ez csak természetes- mondta Roshon.
- Nekünk vissza kell mennünk a színpadra- mondta Angela, amikor már a végéhez közeledett a szám.
-De azon gondolkodtunk...- folytatta Clare.
-Hogy te is gyere velünk!- fejezte be Angela.
-Igen!- mondta Megan, miután az autóban megtagadtam, hogy énekeljek neki gyorsan kapott a lehetőség után.
-Nem, az ki van zárva. Ennyi ember előtt nem fogok énekelni!- De már késő volt tiltakozni. Megan hátulról lökött ki a boxból, a barátaim pedig a kezemnél fogva húztak fel a színpadra. Kezembe nyomtak egy mikrofont és utolsó szavam még egy árulók volt.
Leszaladtam a színpadról, de szerencsére Roshonék nem jöttek utánam. Megan várt a lépcső mellett.
-Mostantól te leszel a csengőhangom- jelentette ki.
-Vicces. Nem hiszem el, hogy rávettek erre- mérgelődtem.
-Ugyan, ez csak egy dal volt- mondta, miközben a bárpulthoz mentünk.
-Nem, ez nem csak egy dal volt. Sajnos- mondtam és lehúztam az italt, amit elém tett a pultos.
-Miért?- Nem érette én nem is hibáztattam.
-A tündék társadalmi rendszere hasonló a vámpírokéhoz. Vannak körzetek, ugyanott és ugyanakkorák, mint a vámpíroknál. Ezeknek az élén állnak a bárók vagy bárónők. Az államok élén állnak a nemesek. És az összes tünde felett áll egy király és egy királynő. Jelenleg csak egy királynő. De nem egyedül kormányoz, mert a nemesek segítik a munkáját és ők felül is bírálhatják a döntéseit. Ők alkotják a tanácsot, a Menter-t. De a bárók választják a nemeseket és minden körzetben van egy ilyen bár, ami van ahol színház esetleg egy galéria, ezek a helyek a bárók tulajdonai. Ha én ebben a bárban énekelnék rendszeresen, akkor én lennék a körzet bárónője. Ezt akarják Roshonék, mert jelenleg nincs, aki az élükre álljon. Van egy jelölt, Melissa, de ő elviselhetetlen. Ezzel most engem jelöltek a címre, amiről tudják, hogy a hátam közepére se kívánom.
-Miért nem áll Roshon az élükre?
-Mert nem lehet akárki báró. Meg van, hogy mely családokból válhat ki valaki erre a címre. Angela lehetne, de ő utál mások felett uralkodni. Legvégső esetben elvállalná, de inkább velem számol.
-Miért nem lehet Roshon?
-Roshon családjából csak nemes lehet bárki is.
-És ha ma este megkérnek téged, hogy legyél a bárónőjük, elfogadod?
-Nem tudom. Igen, mert a barátaim és mert tartozok nekik ennyivel. De nem, mert utálom a politikát. Zűrös, átláthatatlan és kegyetlen, na meg a királynő perpillanat nem igazán kedvel.
-Itt is jönnek, mindjárt megtudod, mit akarnak- mutatott Megan a közeledő tündékre.
-Mit szólnál hozzá, ha rendszeresen éneklenél itt?- Tette fel a kérdést Angela és láttam, hogy nem szívesen teszi. Nagyot sóhajtottam. Tudtam mit fogok válaszolni és már akkor féltem a következményeitől.
-Jó lenne- válaszoltam egy halvány mosoly kíséretében. Szinte egyszerre lélegeztek fel, mintha egy kő esett volna le a szívükről.
-Ez az!- ugrott a levegőbe Clare.
Az este további részében csak Megannel táncoltam és jól éreztem magam. Úgy látszik enyém lett a Wonderland és jól esett ezt kimondani. Az utolsó fél órában még felmentem a színpadra és énekeltem, ezúttal táncoltam is hozzá.
A vámpírok páholyára néztem és láttam, hogy Eric benn ül és engem néz. Ez nem lehet igaz. Foglalt helye van az új báromban, máris volt benne valami rossz. Megpróbáltam úgy tenni, mintha nem vettem volna észre, de minden második pillanatban oda néztem fel és vártam valami reakciót, egy kis érzelmet.
De azt várhattam volna akár az idők végeztéig is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése