Újabb kínos csend, lázasan törtem a fejem, hogy mégis mit tudnék erre felelni. Nem mondhattam el neki az igazat, pedig már ott volt a nyelvem hegyén, majdnem elárultam neki a titkot, amit egyetlen vámpír sem tudhat meg.
Eric pillantása kétségbeesett volt, 1000 éves volt, de még soha senki sem tévesztette meg annyira, mint én. Ez egy kicsit hízelgő volt számomra.
Felismerte az illatomat, ebben nem kételkedtem, de valamiért nem vonta le rögtön a következtetést. Miközben magam miatt aggódtam, rájöttem, hogy ezt az illatot Megan illatával is simán összekötheti és Eric nem volt hülye, valószínű gyorsan összerakta ezt a kicsavart és furcsa egyenletet. És ez lehetett az út, az út, hogy ki tudjam magam magyarázni.
Nem akartam neki hazudni, tényleg nem, de nem tehettem mást, ha nem akartam meghalni. Szépen lassan vettem rá magam erre és miközben ezt a tervet próbáltam összekovácsolni a fejemben, egy újabbat is ki kellett találnom, a hosszabb távú menekülésre.
Akármennyire is le volt terhelve az agyam, egész gyorsan összeálltak, de az elkövetkező percekben rendkívül meggyőzőnek kellett lennem.
-Mégis hogy érted?-kérdeztem ártatlan arckifejezéssel. Magamban elrebegtem egy gyors imát.
-Vámpír létemre rendkívüli a szaglásom és a te illatod teljesen más, mint az embereké, tehát nem vagy ember- válaszolta halálosan komolyan.
-Még sosem mondták nekem, hogy nincs emberi illatom.- Próbáltam egy kicsit ijedtnek, mégis sértődöttnek tűnni.- És mivel nem vagyok vámpír, csak ember lehetek-próbáltam adni a hülyét, hiszen egy hétköznapi ember nem tudhatott a vérállatok, váltók vagy akár más természetfeletti lények ezreiről, akik körülvettek minket.
-Szóval nem hiszel a természetfelettiben?- kérdezte Eric és kétkedőnek tűnt.
-A saját szememmel látom, hogy vannak vámpírok és ezt el is fogadom, de nem tudom elképzelni, nem tudom jelenleg felfogni, hogy nem csak magadfajták rohangálnak az emberek között- mondtam kissé megsemmisülten és próbáltam sajnálatra méltónak tűnni.
-Akkor Megan mellett elég nagy meglepetésekben lesz részed- mondta sokat sejtetően. Hát igen, Megan vonzotta a természet felettit, ahogy én is vonzottam, ha sokáig voltam egy helyben.
-Még alig töltöttem ott egy napot, de máris ki akarsz ábrándítani, köszi.- Kicsit össze töröttnek látszódtam, egy kis törést éreztem is magamban, de elfojtottam, még ki kellett jutnom.
-Mit akartak tőled?-Kellett pár perc, hogy felfogjam mire érti.
-Valami Peter Crashburg-gel beszélgettem és mivel az a bunkó olyan dolgokkal próbálkozott, amiket nem terveztem átélni soha, így egy kicsit feldühítettem és már ma hajnalban meg akarnak minket ölni.- Nem kellett túlságosan eljátszanom, hogy megviselt a dolog, de azért annyira nem, mint amennyire előadtam.
-Mégis milyen dolgokkal?- Bár nem-törődöm arcát mutatta, a hangjából egy kis haragot hallottam ki, elértem a célom, jobban gyűlöli őket, mint amennyire rám kíváncsi.
-Nem nagyon szeretnék beszélni róla, de gondolom el tudod képzelni.
-Mond, hogy csak próbálkozott?-Bár nem kiabált, de felemelte a hangját és még a legbátrabb ember is megijedt volna tőle.
-Szerencsére.-Ismét bízott bennem, ezt akartam elérni. Ismét elhitte, hogy csak egy sebezhető ember vagyok, semmi több.
-Akkor nagy valószínűséggel ez mindkettőnk életének utolsó éjszakája. Máshogy képzeltem el- váltott témát Eric. A mondat második végénél egy félmosoly jelent meg az arcán. A legtöbb nő elolvadt volna tőle és rögtön a karjába vetette volna magát, nem mondom, hogy rám nem volt hatással, de azért annál erősebb voltam.
-Én sem így képzeltem el, nagyon nem így.
-Mialatt össze voltunk zárva megváltozott a véleményed a vámpírokról?- Őszintén kíváncsi volt és hazudtam volna, ha egy hatalmas nemmel válaszolok.
-Megváltozott a véleményem, nem teljesen, de változott.- Miközben visszahoztak a cellámra hallottam, hogy a Nap hatkor kel, Ericet ötkor viszik el, engem pedig fél órával később. Három óra volt, még volt kettő órám, de a tervem megkezdéséig még várnom kellett fél órát.
- Ha lehetne egy dolog, amit megtehetsz mielőtt meghalsz, mi lenne az?- kérdezte Eric.
- Csak egyet választhatok?
- Igen- mosolyodott el.
- Bosszút állnék a férfin, aki olyan sokszor és olyan csúnyán átvert- jelentettem ki. Megváltozott az arckifejezésem, a vadász-pillantásom villant fel, de csak egy pillanatra. Utána vissza is alakultam kétségbeesett nővé. - Te mit tennél?
- Jobban megismernélek- felelte és olyan őszintén nézett rám. A kék szemei annyira a vesémig hatoltak, hogy hirtelen megijedtem, minden gondolatomat látja.
- Ez kedves tőled. - Meglepődtem, hogy könnycseppek gyűltek a szemembe. Feltűnés nélkül letöröltem és visszanéztem Ericre.
- Sosem bírtam az emberek képmutatását és most, hogy az eszköze leszek, még kevésbé tetszik- mondta. Nem ütközött a témába, csak mondta, mintha hangosan gondolkodna.
- Hihetetlen, de egyetértek.- Felnevettem. Kissé bolondnak tarthatott.
- Ilyenkor nevetsz?- kérdezte, de ő is nevetni kezdett.
- Ez a tipikus, nevess a nyomorodon pillanat.
Abban a fél órában sokat beszélgettünk, semleges témákról, zenékről, szokásokról, filmekről, barátokról, kajákról, kiderült mi az a kaja, amire Eric még emlékszik és nagyon szerette.
Beszélgetés közben fokozatosan oldódtunk fel mindketten és fél óra múlva Eric már ott ült mellettem. Nevettünk és jól éreztük magunkat, az az igazság, hogy nagyon régen éreztem magam ilyen jól bárki társaságába is.
Hívjatok antiszociálisnak, de ez így volt.
Aztán elhallgattunk és egymás szemébe néztünk. Nagyon közel voltunk egymáshoz, aztán még közelebb és még közelebb és az ajkaink összeértek.
Eric először nagyon óvatos volt, nem akart megrémiszteni, az ajkai jéghidegek voltak, a keze lassan a nyakamhoz ért és amikor az én kezem is a hajába túrt, keményebben csókolt, és magához húzott. Testeink egymáshoz simultak, hirtelen az ölébe kerültem és elfeküdtünk az ágyon, felülre kerültem és a hajam függönyt képzett köztünk és a külvilág között.
Szenvedélyesek voltunk és bármennyire is hitegettem magammal, hogy ezt csak a kijutásért tettem, a percek előrehaladtával egyre inkább kételkedtem ebben. A keze levándorolt a gerincemen, majd vissza, kellemesen megborzongtam. Eljött az idő, mitől rettegtem, mert egy mindent vagy semmit pillanat volt. Elhúzódtam tőle és hallottam, ahogy kiugranak a szemfogai.
-Megengedem, de ígérd meg, hogy nem lesz semmi bajon- suttogtam. Elkerekedtek a szemei, nem hitte, hogy ez fog következni. Kételkedett és kérdőn vonta fel a szemöldökét. Alig láthatóan bólintottam.
-Ígérem.
Átfordultunk, ezúttal Eric volt felül, lágyan kisimította a hajamat az arcomból, majd újabb, nyugtató csókot lehelt az ajkaimra. Csókokkal haladt lejjebb, az arcomra, az államra, majd a nyakamra.
Éles fájdalmat éreztem, de a vámpírok fogaiban olyan anyagok voltak, melyek euforikus állapotot idéztek fel és utána csak élveztem. De észnél kellett maradnom, le kellett tudnom fejtenem magamról, ha itt az ideje.
Kezdtem érezni, hogy lankadok és fel akartam emelni a kezem, hogy meghúzzam Eric haját, vagy legalább jelezzem neki, hogy elég, de lefogtam a kezeimet és félni kezdtem. Mi lesz ha nem tudja abbahagyni? Valami nyüszítés-féle hagyta el a számat és hatalmas örömömre Eric felemelte a fejét, zavarodott kék tekintetét rám emelte.
Láttam a tükörképem a szemében, amúgy sem voltam valami barna, de akkor rettentően sápadt voltam. Eric tekintete kitisztult és rögtön felfogta a helyzetet.Felült és engem is felültetett, gyengéden. Mögöttem tartotta a karját, nehogy hátra dőljek és akkor nem vágytam másra, csak egy kis alvásra.
Nem, nem ez nem lehet. Ha ilyen kimerült vagyok kizárt, hogy el tudjak menekülni.
Eric is már csak pár percig lesz magánál, mert a tündevérrel a vámpír tudott a napon járni, de a "fogyasztás" után körülbelül fél óráig olyanok voltak a vérünk miatt, mintha berúgtak volna, ez késleltetett reakció volt, de nem sokkal.
De akkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. A vámpír, aki épp most ivott belőlem, nemcsak, hogy nem ölt meg a vérem kóstolása után, de még fel is ajánlotta az ő vérét cserébe és meg voltam lepődve rendesen, amikor ezt megtette.
Feltépte a csuklóját és az arcom felé közelítette. Kénytelen voltam elfogadni, hacsak nem akartam meghalni, nem szívesen tettem, de meg kellett tennem.
Ittam a véréből,mert nem csak a mi vérünk erősíti őket az ő vérük is erősít minket, főleg a varázserőnket. Éreztem, ahogy a nyers erő szétáramlik az ereimben, ahogy mintha kis tűk böködték volna az ujjbegyeimet, azok bizseregtek.
Eric elvette a csuklóját, látszódott, ahogy kezd begyógyulni és éreztem, ahogy a nyakamon is beforr a harapásra utaló két kis seb. Még pár másodperc, egy gyengéd csók és Eric szeme elhomályosodott. Lecsukódott a szeme és csak simán elaludt. Szóval Eric fáradt részeg, jó volt tudni.
- Ki fogunk szabadulni innen. Megígérem!- súgtam és az alvó vámpírra néztem.
Lassan felálltam, megkerestem a cella pontját, ahol tudtam használni az erőmet, az Erictől kapott vér erejének köszönhetően simábban ment,a tűzgyújtás, mint gondoltam. Gyorsabban el tudtam vinni az ajtóhoz és a zárat is egész könnyedén ki tudtam nyitni.
Kidugtam a fejem és körbenéztem, tiszta volt a levegő. Gyorsan visszataláltam a szobába, ahol a láncok voltak. Oké, először is, fel kellet hívnom Megan-t, kellett egy fuvar. Tárcsáztam az otthoni számát, hatalmas szerencsémre otthon volt.
-Igen?- szólt bele a telefonba.
-Megan, itt Schuyler.
-Schuyler, úristen jól vagy?
-Persze, jól vagyok, azt hiszem. Figyelj, csak egyszer tudom elmondani. A kocsim, ha minden igaz, a Szemfogadó előtt áll. Menj el érte és vezess ide.
-Hova ide? Telefonon keresztül nem tudok olvasni a gondolataidban- kétségbeesetten néztem körbe, hol lehetek igazából. Egy névjegykártya volt előttem, egyszerű, ízléses és Peter Crashburg neve állt rajta. Meg egy cím, a Nap Testvériségének a címe, reméltem, hogy én is ott vagyok.
- A Nap testvériségének a sheverport-i templomában vagyok. Az én kocsimmal gyere, mert annak napszűrős az üvege!
-És ez miért fontos?
-Mert egy élőhalott is fog velünk utazni- hadartam.
-Rendben. Mikorra?
-Minél előbb! Most mennem kell, remélem itt leszel!- Azzal letettem a telefont. A mellettem fekvő két láncot valószínű nekem és a cellában alvó vámpírnak szánták. A kisebb kupac lett volna az enyém és ahogy sejtettem, az is unikornissal volt "átszőve".
Állt pár szekrény a szobában, gyorsan húzogattam a fiókokat, kellett találnom egy sima láncot. Majdnem felsikoltottam, amikor sikerült, kicseréltem őket és az újonnan talált láncom szemeit meglazítottam, hogy ki tudjak majd szabadulni. A falon lévő órára néztem, 5 percem volt, hogy visszaérjek.
Felkaptam a fegyvereim egy részét az asztalról. A combfixemet tőrökkel együtt vettem fel és a hajamat is kontyba rendeztem pár hajtűvel. Óvatosan kinéztem az ajtón és rohantam vissza a cellához, behúztam magam mögött az ajtót és lehuppantam az ágyamra.
Eric éppen akkor tért magához.
-Mi történt?-kérdezte a fejét dörzsölgetve.
-Éppen ezt akartam kérdezni-mondtam meglepődve, nem akartam túlságosan lihegni, de azért eléggé voltam fáradva.- Egyszer csak eldőltél, eléggé megijedtem.
-Ez még, sosem fordult velem elő- csodálkozott. Hirtelen nyílt ki az ajtó és öt, nem viccelek öt ember lépett be, egytől egyik hatalmas szekrények.
Odaléptek a még kótyagos Eric-hez és kegyetlenül csavarták be ezüst lánccal, majd ráncigálták ki a cellából. A cellában egy hang sem jött ki a száján, de kint a folyosón hallottam, ahogy a fájdalomtól ordibál.
Összefacsarodott a szívem, nem bírtam hallani, de igyekeztem kizárni és az elkövetkező durván egy órára koncentrálni, valamint arra, hogy milyen jó lesz egy forró fürdőt venni és befeküdni a saját puha, virágillatú ágyamba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése